Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
313.51
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ebola - Szűrik az Amerikába érkező légi utasokat

Öt amerikai repülőtéren hamarosan kötelező szűrésnek fogják alávetni az Ebola sújtotta nyugat-afrikai országokból az Egyesült Államokba érkező légi utasokat - közölték szerdán kormányzati forrásokra hivatkozva egybehangzóan amerikai sajtóorgánumok.

Az amerikai repülőterekre érkező utasoknak a bevezetendő szabályok értelmében kérdésekre kell majd válaszolniuk és kézi szkenneres testhőmérséklet-mérésnek kell alávetniük magukat. A járvány sújtotta országok elvileg eddig is kötelesek voltak már a felszállás előtt megszűrni a tőlük kiutazókat.

Az új amerikai intézkedéseket a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkező utasokkal szemben alkalmazzák majd, de azok kiterjedhetnek majd olyanokra is, akik más Ebola sújtotta országból érkeztek. Elsőként, a hétvégétől kezdve, a New York-i Kennedy repülőtéren kezdik el a szűrést, amelyet a jövő héttől kiterjesztenek Washington, Chicago, Atlanta és Newark nemzetközi repülőterére is.

Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszterhelyettes bejelentette, hogy a vám- és határőrizet alkalmazottjai utasítást kaptak rá, hogy a határátkelő helyeken kiszűrjenek mindenkit, akin a "betegség általános tüneteit" észlelik. Mayorkas nem bocsátkozott részletekbe, de annyit elmondott, hogy az utazóknak egyúttal felvilágosító nyomtatványokat ki fognak kiosztani, amelyek leírják, hogy milyen tünetei vannak a kórnak és hogy baj esetén hova forduljanak segítségért.

Barack Obama elnök hétfőn jelentette be az utasforgalom megfigyelésével kapcsolatos tervet. A Fehér Ház és az amerikai járványügyi hatóság képviselői a múlt héten még ellenezték, hogy ellenőrizzék a beutazók testhőmérsékletét.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerdán sürgette, hogy a nemzetközi közösség fokozza az Ebola-járvány megfékezésére irányuló erőfeszítéseit, és kijelentette, hogy Nyugat-Afrikában most emberekre, felszerelésre és pénzre is szükség van. A brit diplomácia Washingtonban tárgyaló vezetője, Philip Hammond a Kerryvel közösen megtartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy London 750 katonát vezényel Sierra Leonéba, akik ott egészségügyi központot létesítenek.

Kerry kijelentette: az egészségügyi szakemberek és segélyek mozgása miatt fontos, hogy továbbra is üzemeljenek a nyugat-afrikai légi járatok, s nyitva maradjanak a határok.

Dallasban egyébként szerda reggel elhunyt Thomas Eric Duncan libériai állampolgár, akit az Egyesült Államokban a jelenlegi járvány során elsőként diagnosztizáltak Ebolával. Duncan szeptember 20-án érkezett az Egyesült Államokba, s néhány nappal később elhatalmasodott rajta a betegség, de amikor orvoshoz fordult, először hazaküldték a kórházból. 28-án már mentővel szállították be és 30-án állapították meg róla, hogy Ebolás. A beteg a végső stádiumban kísérleti gyógyszert is kapott.

A férfi elhallgatta, hogy néhány nappal Libériából történt elutazása előtt segédkezett egy Ebolában szenvedő beteg szállításában. A fontos információ visszatartása miatt mind Libériában, mind az Egyesült Államokban eljárást helyeztek kilátásba ellene. Az amerikai hatóságok szerint tízen kerültek kontaktusba Duncannel betegségének ragályos korszakában, mindnyájukat megfigyelés alatt tartják.

A Pew közvélemény-kutató intézet legfrissebb adatai szerint az amerikaiak 11 százaléka nagyon, további 21 százaléka pedig valamennyire aggódik amiatt, hogy az Ebola-vírus valamelyik ismerősüket is megfertőzheti. 67 százalékuk emiatt nem nagyon, vagy egyáltalán nem aggódik.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

Speciális, éjjel-nappal bevethető team jön létre a közterületi krízisek ellen

Szociális munkással, egészségügyi szakemberrel, pszichológussal és szükség esetén rendészeti háttérrel működő 24 órás mobil krízis team jöhet létre a közterületeken jelentkező szociális, szenvedélybetegséggel és pszichiátriai problémákkal összefüggő helyzetek kezelésére – jelentette be a Szociális és Családügyi Minisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×