Az Európai Parlament (EP) kedden szavaz Strasbourgban arról, hogy a jobbközép irányzatú, néppárti Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök legyen-e az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke. Junckert az uniós országok állam-, illetve kormányfői testülete, az Európai Tanács minősített többséggel - David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellenszavazatával - jelölte a tisztségre.

Az EP-ben többek közlése szerint formálódik a néppártiak és a szocialista képviselők "nagykoalíciós" együttműködése, amelyhez bizonyos feltételek mellett állítólag a liberálisok is készek csatlakozni. Ez az összefogás minden jel szerint biztosítani tudja majd a többséget Juncker megválasztásához, annak ellenére, hogy számos képviselőről, illetve képviselőcsoportról előre tudható: a titkos szavazás során nem fog igazodni saját pártcsaládjának álláspontjához.

Ha tehát néppárti politikus kerül a bizottság élére, akkor ennek fényében kell majd dönteniük a tagországok csúcsvezetőinek a következő legfontosabb kérdésről, arról, hogy ki legyen az Európai Tanács elnöke. Ha itt is néppárti politikusra esik a választásuk, akkor a többi pozíció tekintetében jelentős mértékben kell majd kompenzálniuk a szocialistákat. Korábban sok szó esett Enda Kenny ír miniszterelnökről, illetve Jyrki Katainen volt finn kormányfőről - utóbbit azonban a dolgok pillanatnyi állása szerint Finnország EU-biztosának jelölik.

Ha azonban szocialista politikus lenne az Európai Tanács elnöke, akkor a legtöbbet emlegetett két név Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnöké, illetve Enrico Letta volt olasz kormányfőé. Thorning-Schmidt mellett szól az, hogy nő, ellene pedig az, hogy hazája nem részese az euróövezetnek, és ilyen kombináció esetén felmerülhet a külön euróövezeti "tanácselnök" tisztségének megteremtése, ami azonban már az uniós alapszerződés módosítását igényelné. Letta mellett az szól, hogy a hazai politikai terepen most nagyon megerősödött olasz baloldal képviselője.

Felmerült azonban az is, hogy Mark Rutte holland kormányfő lehetne az Európai Tanács elnöke. Õ liberális pártállású, és azon belül a jobbszárnyat képviseli. Ha a liberálisok ilyen magas posztot kapnának, az megint csak felvetné a szocialisták erős kompenzációigényét.

Kiemelkedően fontos tisztség az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének posztja is. Itt a jobbközép néppártiaknak két jelöltjük is adódhat: Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, illetve Krisztalina Georgieva, az eddigi bolgár EU-biztos. A baloldalon leginkább Federica Mogherini olasz külügyminisztert emlegetik.

Ha az eurózóna nem is kap külön csúcsszintű elnököt, fontos beosztás az euróövezethez tartozó országok pénzügyminisztereit tömörítő testületnek, az úgynevezett eurócsoportnak az elnöki posztja. E tekintetben a legtöbbet Luis de Guindos spanyol néppárti gazdasági miniszterről beszélnek. Felmerült azonban az is, hogy a tisztséget a liberálisok kapnák, Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök személyében.

Az, hogy a szocialista Martin Schulzot már megválasztották újabb két és fél évre az EP elnökévé, nem igazán tekinthető szocialista pozíciónyereségnek, inkább Schulz személyes sikere. Az ötéves törvényhozási ciklust ugyanis eddig is néppárti és szocialista politikus között felezték meg, és most csupán annyi történt, hogy a sorrendet megváltoztatták: Schulz most letelt két és fél éve után a néppártiak következtek volna.

További pozícióosztozkodás terepe lesz az Európai Bizottságon belül az egyes szakterületek, tárcák elosztása. Erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy Juncker beígérte a szocialistáknak a növekedési és stabilitási paktumért felelős biztosi tárcát.