Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Távfűtési rendszer.
Nyitókép: Pixabay

Leállt a távfűtés egy magyar városban, nagy a baj

A távhőrendszerben keletkezett hiba miatt január 19-én leállt a távfűtés Kazincbarcikán - közölte hétfő este Facebook-bejegyzésben Szitka Péter (MSZP-DK-Momentum-Párbeszéd-ZÖLDEK), a város polgármestere.

Mint írta, sikerült lokalizálni a távhővezeték meghibásodásának helyét, ugyanis a Barcika Szolg Kft. munkatársai hétfő délutánra megtalálták azt a területet, ahol a vezeték kilyukadt. A meghibásodás miatt több mint 500 háztartásban nem lesz fűtés- és melegvíz-szolgáltatás előreláthatólag még 24 órán át, a kimaradás a Csokonai utca 2. és 28. szám, a Mikszáth Kálmán utca 1. és 17. szám közötti épületeket, valamint a Székhelyóvodát érinti.

A szakemberek már végzik "a terület kiszakaszolását", és ha ez megtörtént, akkor feltöltik a rendszert melegvízzel, majd újraindítják a távfűtést a városban. Mivel ez a folyamat időbe telik, ezért "értékelhető fűtésre" a bejegyzés szerint éjszaka számíthatnak a kiszakaszolt területen kívül élő távhőfelhasználók - közölte.

Szitka Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy azoknak, akik nem tudják megoldani otthonukban az alternatív fűtést vagy nem tudnak rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél ideiglenesen szállást találni, megnyitják az Egressy Béni Művelődési központot melegedőként.

A keddi óvodai ellátásról az intézmény ad tájékoztatást a szülőknek - írta a polgármester.

A városi kórház átállt saját fűtési rendszerére, minden kórterem fűthető, a betegek ellátása zavartalan - tájékoztatott Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Közölte: az operatív törzs felmérte a helyzetet; a katasztrófavédelem és a védelmi bizottság minden támogatást megad az önkormányzat és a helyiek számára, a Volánnal melegedőbuszokat, az önkormányzattal közösen melegedőhelyeket készít elő arra az esetre, ha szükség lenne rájuk.

Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben: Schmidt Mária a megfélemlítés és a bosszú kultúrájáról, Bóka János pedig a gyermekvédelmi törvény feladásáról és politikai boszorkányüldözésről beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. október 17. 21:12
×
×