Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Kerry: Oroszország súlyos hibát követ el

Oroszország súlyos hibát követ el, amiért drágán meg kell majd fizetnie, ha nem változtat hozzáállásán az ukrán válság enyhítésében - figyelmeztet az amerikai külügyminiszter, aki szerint Moszkva ideje hamarosan lejár, hogy mindezt megtegye.

John Kerry csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a genfi megállapodásban foglaltak nem értelmezhetők tetszés szerint.

Oroszországot azzal vádolta, hogy aláaknázza az ukrajnai demokratikus folyamatokat, és semmit sem tett a feszültség enyhítésére azóta, hogy egy hete elfogadták a megállapodást. Hangsúlyozta, senkinek sem lehetnek kételyei afelől, hogy Moszkva továbbra is kiterjedt katonai és hírszerzési hálózatot vezényel Ukrajna keleti felében, amivel az a célja, hogy megingassa a kijevi átmeneti kormányt.

Szokatlanul nyers hangvételű nyilatkozatában Kerry felrótta Oroszországnak, hogy propagandával próbálja leplezni mindazt, amit Kelet-Ukrajnában valójában művel: vagyis destabilizálja a régiót és aláássa a májusra kitűzött választásokat.

Szavaiból kiderült, az Egyesült Államok egyre közelebb kerül ahhoz, hogy újabb szankciókat foganatosítson Oroszországgal, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök legközelebbi politikai és üzleti szövetségeseivel szemben. "Ahogy Obama elnök is mondta, készek vagyunk cselekedni" - figyelmeztetett.

Mint mondta, Putyin és Oroszország választás előtt áll. "Ha a feszültség enyhítésének útjára lépnek, azt mindannyian üdvözöljük majd. Ha viszont nem, a világ gondoskodik arról, hogy Oroszország nagy árat fizessen. Drága hiba lesz" - nyomatékosította, utalva a gazdasági szankciókra.

Kiemelte, hogy Oroszországgal ellentétben Ukrajna az első pillanattól fogva eleget tesz a genfi megállapodásban foglaltaknak, mértékletességet tanúsít, pedig minden joga meglenne ahhoz, hogy megvédje magát. Kerry hangoztatta, hogy csak az egyik fél tartja be az egyezséget.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×