Infostart.hu
eur:
361.5
usd:
315.62
bux:
152852.04
2026. szeptember 22. kedd Móric

Volt német pénzügyminiszter: a Nyugat is hibázott Ukrajnában

Peer Steinbrück volt német pénzügyminiszter szerint nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért, "a Nyugat is hibázott".

Steinbrück, a szociáldemokrata párt (SPD) volt kancellárjelöltje egy pénteki interjúban beszélt erről, amelyben bírálta Wolfgang Schäuble jelenlegi pénzügyminisztert, a konzervatív CDU tekintélyes politikusát, amiért párhuzamot vont a náci Németországhoz csatolt Szudéta-vidék és az Oroszországba olvasztott Krím félsziget sorsa között. Megjegyzése diplomáciai feszültséget okozott Berlin és Moszkva között.

Schauble elődje, Steinbrück a Stern című hírmagazin online kiadásában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért. "A Nyugat is hibázott" - mondta a szociáldemokrata politikus, hozzátéve, "nem ártana néha emlékeztetni magunkat a német újraegyesítésről folytatott tárgyalásokon az orosz biztonsági érdekek tiszteletéről tett ígéreteinkre, amelyeket nem tartottunk be".

A 2008-as bukaresti NATO-csúcson - amelyen az atlanti szövetség jelezte, hogy tagjai közé fogadhatja Ukrajnát és Grúziát, ha teljesítik a csatlakozás feltételeit - "a Nyugat azt gondolta, hogy egyszerűen kiemelhet néhány alkotóelemet az összerogyott szovjet birodalomból, és beillesztheti a NATO-ba", ami nagyon felelőtlen és az oroszokat lenéző hozzáállás - mondta Peer Steinbrück.

Hozzátette: a NATO-hoz eddig csatlakozott kelet-közép-európai és kelet-európai államok felvétele helyes döntés volt, de "nem volt okos egészen az orosz határig előrenyomulni és arra kényszeríteni Ukrajnát, hogy válasszon Oroszország és a Nyugat között".

Peer Steinbrück szerint "finoman szólva nem volt szerencsés", hogy Schäuble a csehszlovákiai Szudéta-vidék 1938-ban történt elcsatolásához hasonlította a Krím bekebelezését. "Az összehasonlítások a náci korszak személyeivel és eseményeivel mindig félresiklanak" - mondta a szociáldemokrata politikus az interjúban.

Arra a felvetésre, hogy Wolfgang Schäuble szerint a sajtó a szövegösszefüggésből kiragadva idézi megjegyzését és felfújja az ügyet, Peer Steinbrück azt mondta, hogy a miniszter "egész olcsón megúszta" az ügyet ahhoz képest, amit ő kapott, amikor a tavaly februári olaszországi választások után bohócnak nevezett két politikust, akik közül "egyet időközben jogerősen elítéltek". (Steinbrück akkor azt mondta, szomorú, hogy két bohóc nyerte a parlamenti választást, amivel Silvio Berlusconi volt kormányfőre és Beppe Grillo ellenzéki vezérre utalt.)

Peer Steinbrück a tavalyi parlamenti választáson volt az SPD kancellárjelöltje, és az előző nagykoalíciós kormány idején, 2005-től 2009-ig az volt pénzügyminiszter. 2009 óta Wolfgang Schäuble a pénzügyminiszter, aki hétfőn egy diákokkal folytatott sajtónyilvános beszélgetésen hangot adott annak a nézetének, hogy a Szudéta-vidék elcsatolása a náci Németországhoz hasonló eljárás volt, mint a Krím félsziget beolvasztása Oroszországba.

Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

A forint délelőtt némileg erősödni tudott a vezető nemzetközi tartalékvalutákkal szemben, amiben a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásáról szóló hírek és az olajárak csökkenése játszhatott szerepet. A magyar fizetőeszköz árfolyama szempontjából ugyanakkor a nap legfontosabb eseménye az irányadó kamat szinten tartása és az MNB inflációs céljának 2,5 százalékra mérséklése volt. A hírekre az euró árfolyama 360 forint alá erősödött, de Varga Mihály sajtótájékoztatóját követően fordulat jött a piacokon és a közös fizetőeszköz árfolyama a hétfő esti szintek fölé gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×