Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az IMF a tervezettnél tovább tárgyal Ukrajnában

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tervezettnél négy nappal tovább marad Ukrajnában - jelentette be Nikolaj Georgiev, a washingtoni pénzügyi szervezet Kijevben tárgyaló küldöttségvezetője csütörtökön.

Az IMF március 4-ike óta tárgyal Kijevben és szerdai bejelentés szerint a megbeszélések új szakaszba értek, az eddigi tényfeltárás után most már az új gazdasági-pénzügyi stratégia kidolgozásánál tartanak.

Csütörtöki közlés szerint már sikerült eredményeket elérni, de a részletek kidolgozásához még néhány napra szükség lesz.

Az IMF szakértőinek eredetileg március 21-éig kellett volna elvi megállapodásra jutniuk a kijevi vezetéssel a szükséges gazdasági reformokról, amitől az IMF későbbi támogatása függ. Ezt az időpontot csütörtöki közlés szerint március 25-ére tolták ki.

A múlt héten kijevi illetékesek abban bíztak, hogy legkevesebb 15 milliárd dolláros IMF-támogatást kap Ukrajna.

Ukrajna eddig hét megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az utolsót, amelyet 2010 nyarán írt alá és 15,5 milliárd dollárról szólt, a washingtoni székhelyű szervezet 2011 márciusban felfüggesztette, addig az időpontig csupán 3 milliárd dollárt folyósított. Ennek az volt az oka, hogy az ország akkori kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a lakossági gázár emelését.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×