eur:
389.72
usd:
361.76
bux:
68439.02
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A CIA-nak dolgozott az Iránban eltűnt Levinson

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozott Robert Levinson, aki csaknem hét évvel ezelőtt tűnt el Iránban - közölte pénteken egybehangzóan a The Washington Post című napilap és az AP hírügynökség.

A sajtóhoz eljutott iratok és név nélkül nyilatkozó amerikai és külföldi illetékesek szerint Levinson egy hivatalosan jóvá nem hagyott hírszerző küldetést hajtott végre, amikor 2007 márciusában az Iránhoz tartozó, a csempészek paradicsomának tartott Kis szigeten nyoma veszett. Az amerikai hivatalos kommunikáció szerint a férfi - aki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyugalmazott ügynöke volt - magánemberként, üzleti útra utazott az iszlám köztársaságba.

Robert Levinsont CIA-elemzők egy csoportja fizette, amelynek nem volt felhatalmazása arra, hogy önálló kémtevékenységet folytasson és terepen ügynöki munkát végeztessen. Ennek lelepleződése után botrány robbant ki a kémszervezetnél, ezt azonban a közvélemény elől sikerült elleplezni.

A csoport tagjai közül hármat 2008-ban elbocsátottak, további hetet pedig fenyítésben részesítettek. A CIA bocsánatot kért és 2,5 millió dollárt fizetett az eltűnt férfi családjának, hogy elkerülje a bírósági eljárást.

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője pénteken kijelentette, hogy Levinson az eltűnésekor nem állt a kormány alkalmazásában. A szóvivő "nagyon felelőtlennek" nevezte a sajtóközléseket és rámutatott, hogy a kormányzat még mindig dolgozik a férfi kiszabadításán, és még mindig folyamatban van az a vizsgálat, amely azt kívánja kideríteni, hogy mit keresett Kisen a volt FBI-ügynök.

Robert Levinson hollétéről sorsáról az amerikai hivatalos szervek három év óta semmit sem tudnak. Noha az Egyesült Államok hatóságai megvizsgálták a terroristákhoz és a drogcsempészekhez vezető szálakat is, a legtöbb szakértő egyetért azzal, hogy a volt FBI-ügynököt vagy Irán tartja fogva, vagy Teheránnak tudomása van a hollétéről. A fogva tartóknak ugyanakkor feltehetően tudomásuk van Levinson és a CIA kapcsolatról.

A család utoljára 2010-ben és 2011-ben kapott ismeretlenektől róla készült videó és fotófelvételeket. A fényképeken - az első guantánamói rabokhoz hasonlóan - narancssárga kezeslábasban, megláncolva ábrázolták a férfit. Levinson egy papírt tartott a kezében, amely szerint már negyedik éve raboskodik, és amelyen az a kérdés is szerepelt, hogy nem akarják vagy nem tudják kiszabadítani. A The Washington Post szerint az FBI megállapította, hogy a fotókat Afganisztánból küldték, de nem tudni, hogy azok hol készülhettek.

Hillary Clinton akkori külügyminiszter 2011 áprilisában hivatalosan kérte Teherán segítségét Levinson felkutatásához.
A lapnak nyilatkozó informátorok nem zárják ki, hogy Levinson, aki nem örvendett jó egészségi állapotnak, belehalhatott a kínvallatásba.

Ez az elmélet magyarázatot adhat arra, hogy Irán a kétoldalú kapcsolatokban bekövetkezett felmelegedés ellenére miért nem szolgáltatott róla használható információkat az Egyesült Államoknak.

Az AP már 2010 óta tudja, hogy Levinson a CIA-nak dolgozott, de kormányzati kérésre eddig három alkalommal állt el a közléstől.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×