Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa

Romney nem tűnik el a térképről

Mitt Romney volt republikánus elnökjelölt közölte munkatársaival, hogy a mostani volt az utolsó politikai kampánya - írta pénteki kiadásában a The New York Times.

Ugyanakkor azt is kijelentette a kampánystáb tagjainak, hogy "nem tűnik el a térképről".

Arról viszont, hogy konkrétan mibe vág majd bele a 65 éves Romney, egyelőre csak találgatások keringenek, amelyek közül a leggyakoribbak szerint könyvet ír majd kampányjegyzeteiből, visszatér a pénzügyek világába, vagy vezető funkciót vállal a mormon egyházban.

Romney nem szorul rá, hogy állást vállaljon, mert a magánvagyona értékét 190 és 250 millió dollár közöttire becsülik. A volt elnökjelölt 1999, vagyis azóta, hogy a Bain Capital befektetési céget otthagyva a Salt Lake City-i olimpia szervezőbizottságának elnök-vezérigazgatója lett, nem kapott rendszeres fizetést. Ugyanakkor környezetének tagjai nehezen tudják elképzelni, hogy miután 21 nap múlva, az utolsó fizetési csekkek elpostázásával megszűnik a választási apparátus, az örök menedzser tétlen tudna maradni.

Mitt Romney számíthat rá, hogy kecsegtető állásajánlatokkal fogják megkeresni. 2008-ban, miután sikertelenül próbálkozott a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségének megszerzésével, évi 30 millió dolláros felkérést kapott Julian Robertsontól, a Tiger Management fedezeti alap alapítójától. A volt massachusettsi kormányzó azonban, mivel úgy döntött, hogy ismét megpróbálkozik a Fehér Ház bevételével, elutasította a felkínált pozíciót.

Romney megjelenése a lap szerint háromfajta állásban lesz elképzelhetetlen: nem lesz az Egyesült Államok elnöke, nem lesz semmilyen autógyár vezetője, miután elutasította az iparág szanálását, és nem lesz politikai szakértő sem a Fox News televíziónál, mint több más volt amerikai elnökjelölt.

A The New York Times más lapokhoz hasonlóan úgy értesült, hogy Romneyt, aki a választás éjszakájáig hitt a győzelemben, nagyon megviselte a vereség, amelynek (főleg a "billegő" államokban elszenvedett) mértéke meglepte.

"Ez volt a második alkalom, hogy versenybe szállt a Fehér Házért, és egészen a legvégéig hitt benne: minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy megvalósítsa apja, George álmát, akinek elnökségre való törekvése 1968-ban hiúsult meg" - írta a lap.

Romney egy szerdai, az aktivisták és támogatók számára szervezett eseményen elismeréssel adózott az Obama-kampánystáb mozgósítási képessége előtt, ugyanakkor láthatóan mély sérelmeket okoztak benne az ellentábor egyes vádjai. Erősen kifogásolta azokat a hirdetéseket, amelyek a nők ellenségeként állították be, aki semmilyen körülmények között sem ért egyet a fogamzásgátlással és az abortusszal.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×