Infostart.hu
eur:
361.4
usd:
316.47
bux:
0
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Meghosszabbították Ivo Sanader előzetes letartóztatását

Egy zágrábi bíróság szerdán meghosszabbította Ivo Sanader volt horvát kormányfő előzetes letartóztatását.

Az indoklás szerint fennáll a veszély, hogy a többféle korrupciós üggyel gyanúsított politikus megszökik és hogy befolyásolja a tanúkat. A bíróság két hónappal hosszabbította meg az előzetes őrizetet.

Sanader a legmagasabb rangú horvát vezető, akit korrupcióval gyanúsítanak. A kormány élén 2003 és 2008 között állt, majd indoklás nélkül lemondott, és Ausztriába utazott pár órával azelőtt, hogy az ügyészség körözést adott ki ellene. Ott tartóztatták le tavaly decemberben.

Hivatalosan még nem emeltek vádat ellene, és ő visszautasítja a gyanúsítást, amely szerint közreműködött mintegy 100 millió kuna (13 millió euró) elsikkasztásában állami vállalatoktól. E pénzek egy része a gyaníthatóan a pártja, a Horvát Demokratikus Unió tevékenységének a fedezésére szolgáló "fekete kasszákban" kötött ki.

Június közepén a nyomozást kiterjesztették arra a gyanúra, is, hogy Sanader 10 millió euró kenőpénzt kapott a Mol magyar olajipari társaságtól ezért, hogy biztosítsa számára a menedzseri jogokat az INA horvát olajipari vállalatban.

A korrupció ellenes harc az egyik előfeltétel annak, hogy Horvátország beléphessen az Európai Unióba.

Címlapról ajánljuk
Ezért bojkottálta az UEFA elnöke a világbajnoki döntőt

Ezért bojkottálta az UEFA elnöke a világbajnoki döntőt

Nemzetközi sajtójelentések szerint Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke a FIFA elleni tiltakozása miatt nem vett részt a vasárnapi világbajnoki döntőn. A szakember számos Infantino-féle kezdeményezést is határozottan ellenez. Az európai viadalokon nagyon más szabályok (és vb-parkolóhelynyi jegyárak) lesznek életben, mint a vb-n.

Érkezhetnek a százezer forintok

A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament kétnapos rendkívüli ülésének második napja, melynek kezdete minden valószínűség szerint még arról fog szólni, hogy miként folytatódhat a köztársaságielnök-választás. A képviselők ezután elfogadhatják az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvénymódosítást.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, illetve a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon mozgatja még a tőzsdéket. Ezeken felül fontos gazdasági adatok is jönnek ma: az euróövezetből az EKB banki hitelezési felmérése érkezik, amely a hitelkínálati feltételek szigorodását vagy lazulását és a hitelkeresletet térképezi fel, így a monetáris transzmisszió állapotának egyik legfontosabb visszajelzése. Ezt követi a német és az euróövezeti ZEW gazdasági hangulatindex, amely az elemzők és intézményi befektetők várakozásait méri, és előretekintő mutatóként érzékenyen jelzi a konjunktúra fordulópontjait. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában inkább emelkedéssel indulat a nap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×