A földrengés és az azt követő cunami legkevesebb tízezer életet követelt, 17 ezer embert pedig továbbra is keresnek, a legtöbb hír mégsem erről, hanem a fukusimai atomerőmű állapotáról érkezik. Pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint nem lenne szabad elfelejteni, hogy az erőmű a legfontosabb biztonsági funkciójának eleget tett: a radioaktív anyag nagy részét nem engedte elszökni, az ott történt baleset csak kevés áldozatot szedett.
Aszódi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában ugyanakkor elismerte, hogy a Fukusimában történteknek nagyon rossz az üzenete.
A Magyar Tudományos Akadémia Energetikai Bizottságának elnöke a katasztrófa idején egy vancouveri konferencián vett részt, onnan figyelte az eseményeket, de mint mondta, az első napokban csak bosszantóan lassan csordogáltak a hírek a fukusimai eseményekről, és azok is meglehetősen szűkszavúak voltak. Kezdetben azt sem lehetett tudni, hogy az atomerőmű hűtőrendszere azért nem működik, mert az egész országrészben összeomlott a villamosenergia-ellátás.
A szakértők először a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségen keresztül igyekeztek több adathoz jutni, ám a szervezethez is csak kevés hír jutott el, a fő információforrássá így a japán állami televízió, illetve az ország nukleáris biztonsági hatóságának internetes oldala vált - fűzte hozzá Aszódi Attila.
A teljes adást ide kattintva hallgathatja meg.
Hanganyag: Hlavay Richárd