A La Tribune gazdasági napilap például azt hangsúlyozta, hogy az Európát sújtó gazdasági válság miatt a magyar kormány újrafogalmazta prioritásait, és az eredetileg meghatározott sokszínűség és vízgazdálkodás helyett a közös gazdasági irányítás, illetve a Lisszaboni szerződéssel kapcsolatos kérdések kerültek előtérbe.
A jobboldali Le Figaro című napilap egyebek mellet azt emelte ki az Orbán Viktorral készült terjedelmes interjúból, hogy a magyarok uniós szintű roma-stratégia kidolgozását szeretnék elérni. A magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt mondta, Magyarországon a romák letelepült életformát folytatnak és a magyar törekvés az, hogy szülőföldjükön maradjanak.
Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta: ahhoz, hogy a romák ki tudjanak törni a szegénységből, dolgozniuk kell, az Európai Uniónak pedig egy a közösséget segítő tervet kell kidolgoznia.
Én, aki részt vettem a kommunista rezsim megbuktatásában úgy látom, hogy a diktatúra hatékonyabb volt a romák foglalkoztatása és oktatása terén, ami elfogadhatatlan - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: be akarja bizonyítani, hogy a demokrácia e területen is nemesebb rendszer.
Arra a kérdésre, hogy mire szeretné, ha a magyar elnökség kapcsán az emberek emlékeznének, Orbán Viktor azt mondta: azon fog dolgozni, hogy a Európai Uniót közelebb hozza a polgárokhoz, és az elnökség végén reméli, mindenki látni fogja, hogy Magyarország nem a saját, hanem a közösség érdekeit szem előtt tartva munkálkodott.
Orbán Viktor pénteken közel egy órán át tárgyalt Nicolas Sarkozyvel Magyarország terveiről, egy nappal korábban pedig François Fillon miniszterelnököt tájékoztatta az uniós elkönséggel kapcsolatos elképzeléseiről.
Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront