A politikus Szalonikiben elmondta: görög partnereivel a kulturális kapcsolatok erősítéséről tárgyalt. Az államtitkári látogatás egybeesett a 75. Szaloniki Nemzetközi Vásárral, amelyen Magyarország kiemelt lehetőséget kapott a bemutatkozásra.

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.
A 36 éves csatár a jövőben a családjára kíván összpontosítani, arról nem szólt, hogy edzőnek állna.
A search and rescue operation is under way to find survivors in Flores, an island in eastern Indonesia.