Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Újabb brit katonákat küldenek Afganisztánba

Ötszáz fővel növeli az Afganisztánban küzdő brit csapatok létszámát Nagy-Britannia - jelentette be a parlamentben Gordon Brown miniszterelnök. A csapaterősítést azonban feltételekhez köti a kormányfő.

A nyári szünet után összeülő parlament ülésén Gordon Brown miniszterelnök megemlékezett arról, hogy július óta 37 fiatal brit katona vesztette életét Afganisztánban, és felolvasta mindegyik nevét, rangját, valamint azt, hogy melyik csapattesthez tartoztak. Az afganisztáni brit erők eddig összesen 84 katonát veszítettek 2009-ben, ami jelzi, mennyire nehéz átütő sikert aratni a tálibok felett. Immár kilenc éve tart az ellenük megkezdett háború, de még mindig ütőképesek, uralmuk alatt tartják az ország nagy részét.

A brit kormányfő bejelentette, hogy a hadvezetés 500 főnyi erősítést küld Afganisztánba, 9500-re emeli a brit kontingens létszámát, de csak bizonyos feltételek mellett. Az első, hogy más NATO-tagországok is hajtsanak végre csapaterősítést, a második, hogy az afgán hadsereg vállaljon az eddiginél nagyobb részt a hadműveletekben, a harmadik pedig az, hogy a brit erők kapjanak korszerűbb felszerelést. Komoly és elkeserítő emberveszteségeik egyik oka ugyanis, hogy a terepjáró dzsipjeik páncélozása nem nyújt kellő védelmet.

Az ellenzéki Konzervatív Párt vezére, David Cameron egyetért a csapatbővítés tervével, a liberális pártvezető, Nick Clegg azonban feltette a kérdést Gordon Brown bejelentése után, hogy miért hoz Nagy-Britannia újabb áldozatokat egy olyan afganisztáni kormány érdekében, amely választási szavazatmanipulációkkal volt vádolható. Két hónapja volt ugyanis az afgán parlamenti választás és még mindig nem hirdették ki a végeredményét.

Mintha csak erre a kérdésre válaszolt volna Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki szerdán arról beszélt, hogy a NATO-erők nem az afganisztáni kormányért, hanem Afganisztán demokratikus rendjének kiteljesítéséért harcolnak. Barack Obama elnök a hadvezetéssel szintén csapatbővítésről tárgyalt.

Az Afganisztánban küzdő NATO-csapatok főparancsnoka, Stanley McChrystal tábornok, 40 ezer fős erősítést kért. Ehhez képest nem tűnik soknak, hogy Nagy-Britannia további ötszáz katonát küld az afgán hadszíntérre, míg az kétségtelen, hogy a súlyos veszteségeket lehangoltan fogadja a brit közvélemény, amely egyre kilátástalanabbnak látja az afganisztáni háborút.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×