Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Nem érdekli a választókat a politika

A három német tartományban vasárnap tartott választások részben erősítik a berlini nagykoalíciót, részben viszont arra is intik, hogy a lakosság körében erősödik a politikai csömör, ugyanis a szavazáson a polgároknak csak töredéke vett részt.

A vasárnapi német tartományi választások legnagyobb meglepetését a Rajnapfalzi választási eredmény keltette, miután Kurt Beck miniszterelnök Szociáldemokrata Pártjának sikerült megszereznie az abszolút többséget - jelenti az InfoRádió németországi tudósítója.

Kurt Beck tartományi kormányfő az eredmények ismeretében sem zárta ki, hogy fontolóra veszi a koalíció folytatását a szabaddemokratákkal, akik korábbi támogatottságuk csaknem felét elvesztették és ezúttal nyolc százalékot szereztek.

Rendkívül gyengén szerepelt Rajnapfalzban a kereszténypárt is, mig a Zöldpárt egyáltalán nem jutott be a helyi törvényhozásba.

Baden-Württemberg: kereszténypárti győzelem

Az ország délkeleti felében lévő Baden-Württembergben tartott választásból a kereszténypárt megerősödve került ki, ami egyértelműen arra vall, hogy javult az alig egy éve kormányzó Günter Öttinger miniszterelnök nemrég még ingadozó népszerűsége.

A kormányfő jelezte, hogy nem zárkózik el a kormányalakítási tárgyalás felvétele elől eddigi koalíciós partnerével, a Szabaddemokrata Párttal. Egyúttal utalt arra is, hogy végül első alkalommal Baden-Württemberg történetében, a kormányba emeli a Zöldpártot.

Szász-Anhalt: cserélődő koalíciós partner

Az egykori NDK-ban lévő Szász-Anhaltban Wolfgang Bőhmer eddigi
miniszterelnök kereszténypártjának sikerült ugyan megszereznie a szavazók többségét, azonban koalíciós partnere, a Szabaddemokrata Párt ebben a tartományban is komoly veszteséget szenvedett, így a jövőben Böhmer, mint máris jelezte, a harmadik helyre szorult szociáldemokratákkal szeretne kormányt alakitani.

A második helyre került baloldali párt, amelynek gerincét a volt NDK állampártjából alakult PDS alkotja, arra szólította fel a Szociáldemokratákat, hogy "a választók akaratának eleget téve", a kereszténypárt helyett velük alakítsanak kormányt.

Riasztóan alacsony részvétel

Berlinben a három tartományi választás kimenetelét a szövetségi kormány élén álló nagykoalíció eddigi működésének elismeréseként értékelték, politikai megfigyelők azonban riasztónak tartják, hogy - kiváltképpen a keleti Szász-Anhaltban - a választók alig 44 százaléka járult az urnákhoz,ami arra vall, hogy a polgárok egyre kevésbé várnak útmutatást politikusaiktól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×