Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója , mielőtt megállapodást ír alá a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek garanciájáról Pier Luigi Giliberttel, az Európai Beruházási Alap vezérigazgatójával a Magyar Tudományos Akadémia épületében 2018. február 22-én. A megállapodással kedvezőbb feltételekkel juthatnak hitelhez az érintett társaságok.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Jelasity Radován: 2022-ben kell bizonyítani, hogy "ki a legény a gáton"

Az Erste Bank 59,2 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta a tavalyi évet - közölte Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet 2021-es eredményeit bemutató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. A pénzintézet adózás utáni eredménye 2020-ban 22,9 milliárd forintot, 2019-ben 60,1 milliárd forintot tett ki.

Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása alapján a működési bevételek 14,3 százalékkal haladták meg tavaly az egy évvel korábbit, míg a költségek ettől elmaradó mértékben, 10,4 százalékkal emelkedtek.

A pénzintézetnél az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2021 december végén több mint 9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál - ismertette Jelasity Radován.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a lakossági ügyfelek vagyona 17 százalékkal 4154 milliárd forintra nőtt, ezen belül a befektetések aránya 57 százalék volt.

A nem teljesítő hitelek aránya (NPL-ráta) a 2020 végi 3 százalékról 3,6 százalékra emelkedett 2021 végére - jegyezte meg utalva arra, hogy ez jelentős növekedés.

Rámutatott: a bank stabilan működik a jelenlegi bizonytalan piaci környezetben. Az igazi kihívások most jönnek, így például a nyersanyagárak, ellátási láncok, piacok, kamatok alakulása. 2022 lesz az az év, amikor bizonyítani kell, hogy "ki a legény a gáton" - fogalmazott.

Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az új kihelyezések értéke 0,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a lakossági területen; a teljes hitelállomány a moratórium miatt is 12 százalékkal nőtt.

A folyósítások összetétele jelentősen megváltozott tavaly a pénzintézetnél, masszívan nőtt például a jelzálog-hitel folyósítás, közben pedig a babaváró hitel kiutalása nagymértékben visszaesett.

Decemberben rekord kártyaforgalom volt tapasztalható, erőteljes fogyasztási felpattanás jellemezte az év utolsó hónapját - ismertette. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az idei szja-visszatérítés után megdőlt a napi kártyaforgalmi rekord.

Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy társaságuk a megvásárolt Random Capital brókercéggel együtt a legnagyobb forgalmat érte el a Budapesti Értéktőzsdén 2021-ben a maga 1766 milliárd forintos részesedésével.

Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője ismertette: a vállalati üzletágban az új hitel és kötvény kihelyezés volumene 7 százalékkal haladta meg a 2020-as teljesítményt; a kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitel- és kötvényállomány 9 százalékkal gyarapodott.

Jelasity Radován újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy a lakosság felelős döntéseket hozott a jelentős kormányzati kifizetések következtében. A hitelek előtörlesztésében látható volt a jövedelem-kiáramlás hatása, a megtakarítások pedig a várakozásaikat meghaladó mértékben ugrottak meg - tette hozzá.

A makrogazdasági és geopolitikai kockázatokra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nekik is, mint a gazdaság többi szereplőjének sok mindent újra kell gondolniuk a következő hónapokban az ukrán és az orosz gazdasággal való összefonódások miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×