Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
A dél-koreai SK Innovation vállalat első európai gyárának építési területe a komáromi ipari parkban 2018. március 8-án, az ünnepélyes alapkőletétel napján. Az elektromos autókban használható akkumulátorokat gyártó üzem 97,3,5 milliárd forint összegből valósul meg.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Újabb helyen alakíthatnak különleges gazdasági övezetet

Egy fideszes polgármester szerint olyan szintű bevételt hoznak majd az odatelepülő cégek a négy településnek, ami eddig "csak álom" volt. Az ellenzéki együttműködés szerint ez bosszú Dunaújvárossal és a régióval szemben a kormányzat részéről.

Különleges gazdasági övezet jöhet létre Fejér megyében, ezt a megyei önkormányzat az érintett települések vezetőivel közösen javasolja létrehozni Iváncsa, Rácalmás, Adony és Kulcs területén - jelentette be a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kedden Iváncsán, a dél-koreai SK Innovation új akkumulátorgyárának tervezett helyszínén.

Molnár Krisztián (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, hogy a térség dinamikusan fejlődik, több nagyobb beruházás indokolja a különleges gazdasági övezet létrejöttét. Példaként említette, hogy az SK Innovation 681 milliárd forintos zöldmezős beruházással legnagyobb európai egységét építi fel Iváncsán és 2500 új munkahelyet teremt. Mellette a török Yaris Kabin épít 6,5 milliárd forintból telephelyet 150 munkahelyet létrehozva, illetve Rácalmáson a Hankook a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyárát működteti 3300 alkalmazottal 2007 óta, s a cég 2022-re tervez egy nyolcmilliárdos beruházást.

A közgyűlési elnök jelezte, a javaslat szerint a termelési székhelyeken túl azok a települések részesednének a befolyt adóból, amelyek a két ipari terület között helyezkednek el: Adony és Kulcs. Molnár Krisztián kijelentette: amennyiben az övezet létrejön, a megyei önkormányzathoz befolyó adóbevételt célozottabban használhatnák fel a megye területén fekvő, különösen a beruházással érintett települések területén megvalósuló fejlesztések és a települések működésének támogatására. Kiemelte: támogat minden olyan gazdasági tevékenységet, amely a közfeladatok ellátásához hozzájáruló bevételek alapjait teremti meg, segíti új munkahelyek létrejöttét és hozzájárul a megye gazdaságának erősödéséhez.

A parlament hétfői ülésén elhangzott ellenzéki kritikákra reagálva azt mondta: egyetlen kiemelt beruházás sem fekszik Dunaújváros területén, a különleges gazdasági övezetekről szóló törvény pedig kizárja, hogy az övezet területe megyei jogú város közigazgatási területére kiterjedjen. Ezért szerinte nem indokolt és lehetőség sincs rá, hogy Dunaújváros része legyen az övezetnek.

Megemlítette, a négy település közül háromnak független polgármestere van, így nem igaz az az állítás, miszerint a fideszes vezetésű önkormányzatokat segítenék a gazdasági övezet létrehozásával.

Molnár Krisztián közölte, hogy

az érintett települések polgármestereivel folyamatos az egyeztetés.

Idézte Ronyecz Pétert, Adony független polgármesterét, aki szerint az új besorolás lehetőséget teremthet az igazságosabb területi elosztásra; Jobb Gyulát, Kulcs fideszes polgármesterét, aki szerint a különleges ipari zóna lehetőséget ad arra, hogy a lakosságszámban dinamikusan fejlődő település infrastrukturális igényeit ki tudják elégíteni; Schrick Istvánt, Rácalmás független polgármesterét, aki úgy vélte, az övezet kijelölése előnyösen fogja érinteni a települést.

Molnár Tibor, Iváncsa független polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy bármelyik magyarországi település örülne egy ilyen övezet létrejöttének, hiszen a fejlesztések nagy részét iparűzési adóból fedezik. Olyan szintű bevételt hoznak majd az odatelepülő cégek a négy településnek, ami eddig "csak álom" volt - fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a 2020-as időközi országgyűlési választás kampányában Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, jobbikos politikus kijelentette, városa 80 százalékban részesülni szeretne az Iváncsán keletkező adóbevételből. Szerinte ez nem helyes, mivel az iparűzési adó alapját Iváncsán fogják a vállalatok megtermelni, Dunaújvárosnak ebben semmi szerepe, vagyis azok részesülnek belőle, akik közvetlenül érintettjei a beruházásoknak.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×