Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója beszédet mond a Mol Nyrt. tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárának avatásán 2018. március 19-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Emelkedett a Mol nyeresége

A Mol-csoport 182,4 milliárd forint (634 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei második negyedévben, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésből.

A társaság közleménye szerint

az elért EBITDA összhangban van az éves célkitűzésekkel.

A Mol az idei évre 2,3 milliárd dollár EBITDA-ra számít a tavalyi 2,69 milliárd dollár (728,2 milliárd forint) után, amely az utóbbi hét év legmagasabb eredménye volt. Azt írták, hogy az első félév végére elérték a 2019-es évre vonatkozó EBITDA előrejelzésünk felét, 1,15 milliárd dollárt.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: az első félévi EBITDA eredmény a változó külső környezetnek ellenálló, integrált üzleti modelljük miatt csak kis mértékben marad el a 2018 első hat hónapjának kiemelten jó eredményétől annak ellenére, hogy mind az olajár mind a finomítói árrés csökkent. Ez azt jelenti, hogy jó úton járnak, hogy elérjék, vagy akár meg is haladják a 2019-es évre vonatkozó újrabeszerzési árakkal becsült 2,3 milliárd dolláros EBITDA előrejelzést - tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte: az egyszerűsített szabad pénzáram továbbra is pozitív maradt, amellett, hogy közel 300 millió dollárt költöttek el a stratégiai transzformációs projektekre, többek között a Poliol Projektre, ami ütemterv szerint halad.

A Mol értékesítési nettó árbevétele 1341 milliárd forint volt a második negyedévben, a tavalyi második negyedévi 1333,7 milliárd forint után. Az első félévben 6 százalékkal 2483,4 milliárd forintra nőtt a Mol értékesítési nettó árbevétele.

A jelentés szerint a kutatás-termelés EBITDA-ja 2019 első hat hónapjában 10 százalékkal kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában, a szegmens 553 millió dolláros (156,7 milliárd forintos) eredményt ért el. Az első félévben tapasztalt alacsony olaj és gázárak negatívan hatottak az eredményre, amit a magasabb termelés sem tudott teljesen ellensúlyozni. A szegmens ettől függetlenül még mindig a vállalatcsoport legnagyobb szabad cash-flow termelőjének számít. Az első félévben 113,6 ezer kőolaj hordó-egyenérték volt a kitermelés, 4 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában, és jóval meghaladja a korábban bejelentett 110 ezer hordó kőolaj egyenértékes szintű éves célkitűzést - közölte a Mol.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág újrabeszerzési árakkal becsült tiszta EBITDA-ja 403 millió dollár (115 milliárd forint) volt 2019 első félévében, amely 18 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. Elsősorban a finomítói környezet, az alacsonyabb finomítói marzsok hatottak negatívan a szegmens eredményére a jelentés szerint.

A fogyasztói szolgáltatások szegmens növekedése némileg lelassult, 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, így az üzletág 207 millió dolláros (58,7 milliárd forintos) eredményt ért el az első hat hónapban. A kelet-közép-európai régió gazdasági növekedése továbbra is jó hatással van szegmens eredményére, hiszen további 3 százalékkal nőtt az üzemanyag fogyasztás a régióban a tavalyi évhez képest - írták.

A gázszállítási üzletág EBITDA hozzájárulása 89 millió dollár (25 milliárd forint) volt, ami 24 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. A szlovák-magyar földgáz összekötő vezetékrendszer felvásárlásával pedig az FGSZ, a Mol-csoport tagja, lett az egyetlen földgáz szállítási rendszerüzemeltető (TSO) Magyarországon.

A beruházások és befektetések értéke 226 milliárd forintot (793 millió dollár) ért el az első félév végére, ami majdnem duplája a 2018-as évi kiadásoknak.

Azt is közölték, hogy 2019 első félévében nőtt a nettó adósság 536 milliárd forintra, az egyszerűsített nettó adósság/EBITDA mutató, valamint a nettó eladósodottság (19 százalék) egyaránt, mivel a Mol 2019. június végén osztalékot fizetett.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záróára 4 forinttal 3004 forintra erősödött, az elmúlt egy évben az árfolyam 2720 és 3450 forint között mozgott.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×