Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

2020 után is kitarthat a lakásépítési kedv

Jelentősen nőtt az új lakások építésének száma az év első kilenc hónapjában, a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint. Az építési kedv elsősorban a kisebb városokban nőtt, és várhatóan 2020 után is kitart.

Az év első kilenc hónapjában több mint 10 ezer új lakás épült, ez 28 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatokat elemezve Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: látszik, hogy a lakásépítési boom még folyamatosan tart. Ez azt vetíti előre, hogy idén több mint 20 ezer új lakás is épülhet, ami 8 éves rekordnak felel meg. A lakásépítések száma visszatérhet a válság előtti szintre, amikor ezt a lélektani határt folyamatosan meghaladta az új lakások száma.

A szakértő hangsúlyozta, hogy várhatóan 2020 után sem állnak le az építkezések.

"Fejleményként jelent meg a piacon, bizonyos feltételek estén az 5%-os lakásáfát alkalmazni lehet 2020 után is. 2019 után tehát várhatóan nem állnak le drasztikusan a lakásépítések, hanem kitolódik 2020-ra vagy esetleg 2021-re is" - mondta Balogh László. Ez áttételesen csökkentheti a munkaerő-költségeket, és stabilizálhatja a lakásárakat.

Idén az új lakáspiac elsősorban a községekben és a kisebb városokban élénkült meg – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

"2017-ben vezették be az egyszerű bejelentés intézményét, vagyis gyorsabban, könnyebben, kisebb adminisztrációval lehet családi ház építésébe fogni. Hamarabb elkészülhetnek tehát ezek az ingatlanok - már ha talál az ember megfelelő munkást, aki megépíti. Mivel a kisebb városokban és a községekben ilyen lakások vannak, és az új építésűeknél is családi- vagy ikerházas ingatlanok létesülnek, ezért tevődhetett át most a hangsúly az ilyen építkezések és ilyen településtípusok irányába".

Valkó Dávid hozzátette, hogy egyre többen építkeznek a nagyvárosok agglomerációjában, sokan például a fővárosi lakások árából vesznek kertes házat a környező településeken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×