Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Egy diákmunkás régi iratokat rendez a nyíregyházi önkormányzat irattárában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: Balázs Attila

Sok diák iskola mellett is dolgozik

A nyáron munkát vállaló diákok 60-70 százaléka a szorgalmi időszakban is dolgozik - mondta az InfoRádiónak a Meló-Diák iskolaszövetkezet cégvezetője.

A nyári diákmunka-szezon csúcsa a június és a július, sok diák azonban a tanév elindulását követően is dolgozik, legyen szó akár felsőfokú, akár középfokú tanulmányokat végző fiatalokról – mondta az InfoRádiónak a Meló-Diák iskolaszövetkezet cégvezetője. Majzik Nándor felhívta a figyelmet arra, hogy szövetkezeten keresztül biztonságosabb a munkavállalás a diákok számára.

"Továbbra is megvan a nyári kiugrás, de

a nyári csúcslétszám 60-70%-os nagyságrendje dolgozik az év többi részében is, kevesebb óraszámban, a tanulmányaikhoz igazodóan"

- tette hozzá.

Majzik Nándor azt is elmondta, hogy a fiatalok átlag nettó ezer forintos órabérért tudnak elhelyezkedni, de erre még rárakódhatnak különböző pótlékok.

Budapesten az egyszerűbb munkáknál - adatrögzítés, szkennelés, adminisztráció, csomagolás, címkézés, árufeltöltés, pénztár - nettó 1000-1100 forint/óra a fizetés, éjszaka és vasárnap pótlékok is rakódnak az összegre.

Akinek pedig speciális tudása van, ennek a másfél vagy kétszeresét is meg tudja keresni.

Az állandó és az alkalmi munkavégzés mellett ugyanakkor egyre több diákszövetkezetnél arra is nyílik lehetőség, hogy nagyobb cégeknél gyakornoki pozíciót töltsenek be a diákok az egyetem vagy a főiskola utolsó évében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×