Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
331.43
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog

Százmillió forintra bírságolta a Tigázt a MEKH

Százmillió forintra bírságolta a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt.-t a késedelmes fizetés esetén alkalmazott gyakorlata miatt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - közölte a szervezet pénteken.

Emellett a MEKH kötelezte a szolgáltatót, hogy térítse vissza a már befizetett összegeket, illetőleg a még fennálló, de meg nem fizetett követeléseket törölje, mivel a hatóság által júniusban indított vizsgálat feltárta, hogy a társaság 31 ezer ügyféltől jogtalanul követelt mintegy 2 milliárd forintot behajtási költségátalány címén - olvasható a közleményben. Kolozsi Sándor, a MEKH főosztályvezetője a hivatal pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a felhasználók 1,1 milliárd forintot fizettek be eddig, a határozat értelmében a szolgáltatónak 30 napja van ennek visszafizetésére mindazon ügyfelek részére, akiket 2016. március 24. után szólított fel a költségátalány megfizetésére. A felhasználóknak nem kell panaszt tenniük, automatikusan jogosultak az összegre. A Tigáz emellet köteles 15 napon belül honlapján közleményben tájékoztatni a fogyasztókat, hogy a követeléseket visszafizeti és törli a nem teljesített követeléseket - ismertette a főosztályvezető. Kolozsi Sándor emlékeztetett, hogy a március 24-től hatályos törvény lehetőséget ad a szolgáltatóknak behajtási költségátalány alkalmazására, de azt nem teszi kötelezővé. Mindezt ugyanakkor csak akkor tehetik meg a szolgáltatók, ha a szankciót üzletszabályzatukba foglalják és azt a MEKH jóváhagyja. A Tigáz nem jelezte sem a hivatalnak, sem felhasználóinak, hogy élni kíván ezzel a lehetőséggel, és nem kezdeményezte üzletszabályzatának megfelelő módosítását sem - tette hozzá. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a szolgáltató nem minden esetben biztosította a számlák megfizetésére vonatkozó 8 naptári napot, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a felhasználók időben intézkedhessenek a számlák befizetése érdekében. A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a határozattal a hivatal nem a késedelmes számlafizetők védelmére kel, hanem azt mondja, hogy a Tigáz nem volt jogosult behajtási költségátalány alkalmazására, az üzletszabályzat ugyanis tartalmaz más szankciókat a késedelmes számlafizetés ellen, a felhasználótól viszont elvárható a határidőn belüli számlarendezés.

A Tigáz még pénteken azonnal bejelentette, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fellebbez a MEKH határozata ellen, mert álláspontja szerint törvényi előírásoknak megfelelően járt el. Azt is kérvényezi a Tigáz, hogy a bírósági határozat meghozataláig függessze fel a MEKH határozatban foglalt összes kötelezettség teljesítését.

Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője a sajtóértekezleten elismerte, hogy a bíróság dönthet a visszafizetések végrehajtásának felfüggesztéséről, amíg döntést nem hoz az ügyben.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×