Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
331.43
bux:
119395.26
2026. január 14. szerda Bódog

Rekord dőlt meg a debreceni repülőtéren

Utasforgalmi rekord dőlt meg a debreceni repülőtéren.

Júliusban több mint 37 ezren fordultak meg a legnagyobb magyarországi regionális repülőtéren, a Debrecen Airporton, ami 59 százalékos utasszám-növekedést jelent, ez minden idők legmagasabb havi utasforgalma - közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója kedden.

Tamás László közleménye szerint hét hónap alatt az utasforgalom 86 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát, augusztus elején pedig már meghaladják a teljes tavalyi éves forgalmat.

Ez az eredmény a tervezett utasforgalommal összhangban áll és egyértelműen köszönhető az új WizzAir bázis miatti desztináció és kapacitásbővülésnek, a Lufthansa müncheni menetrendszerinti járatainak, valamint a nyári chartereknek - tette hozzá.

Kelet-Magyarország mintegy 100-150 kilométeres vonzáskörzetből, illetve a határon túli partiumi területekről érkező utasok mellett egyre gyakrabban veszik igénybe Kárpátaljáról és a Felvidékről érkezők is a cívisváros repülőterét - mondta.

Tamás László tájékoztatása szerint augusztusban menetrendszerinti járattal hat EU-s ország turisztikai központjába repülhetnek az utasok Debrecenből, Brüsszelbe pedig ezentúl vagy egyetlen átszállással Münchenen keresztül, vagy Eindhovenből egy hosszabb transzferrel juthatnak el.

A nyári charterjáratok a Török Riviérára, Korfura, Krétára, Zakynthosra és a bolgár Napospartra, Burgaszba hetente indulnak Debrecenből - sorolta a járatfejlesztési igazgató.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×