eur:
399.12
usd:
366.89
bux:
87872.68
2025. március 16. vasárnap Henrietta

A Nemzetközi Valuta Alap komoly fenyegetést lát a Brexitben

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális növekedésre nézve is veszélyesnek tartja, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - hangoztatta Christine Lagarde, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank háromnapos tavaszi közgyűlésének érdemi munkája csak pénteken kezdődik ugyan, ám a pénzügyminiszterek és a központi bankok vezetői már megérkeztek az amerikai fővárosba, és egymás után tartanak sajtóértekezleteket. Nyilatkozatával Christine Lagarde, az IMF idén újraválasztott vezetője lényegében már csütörtökön megnyitotta a tanácskozást.

A két nemzetközi pénzügyi szervezet közgyűlésének munkája mellett tanácskoznak a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-as csoport képviselői is. Magyarországról a közgyűlésen a Nemzetgazdasági Minisztérium képviseletében Hornung Ágnes államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank képviseletében Palotai Dániel ügyvezető igazgató vesz részt, és jelen lesz az Eximbank kéttagú delegációja is.

Nyilatkozatában az IMF vezérigazgatója a nemzetközi pénzvilágot is foglalkoztató legégetőbb két kérdésről fejtette ki álláspontját: az Egyesült Királyság esetleges távozásáról az Európai Unióból és a panamai offshore-botrányról.

Lagarde a világgazdaságra, elsősorban a gazdasági növekedésre nézve is veszélyesnek tartaná London kilépését az unióból (Brexit), ám megítélése szerint ennek a veszélye csökkenthető, ha folytatódik a párbeszéd az unió tagországai és London között. Az IMF vezérigazgatója hosszú házassághoz hasonlította az uniós tagországokat összekötő kapcsolatokat, és úgy fogalmazott, hogy a házasságok nehézségein is mindig párbeszéddel lehet túljutni. Emlékeztetett arra, hogy az IMF kedden közzétett előrejelzésében a Brexitet "bizonytalansági tényezőnek" és a világgazdaságra nézve az "egyik legsúlyosabb kockázatnak" nevezték.

"Bárhogyan legyen is, úgy gondolom, hogy valamennyi félnek felül kell emelkednie a nemzeti érdekeken" - fogalmazott az IMF vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy "Európa kohézióját" okvetlenül fenn kell tartani.

A panamai offshore-botrányról szólva azt mondta, hogy az adóelkerülés elleni harc még korántsem ért véget, sok munka vár a felelősökre, mert nem elég a multinacionális cégeket vizsgálni, jobban a dolgok mélyére kell ásni.

Az IMF vezérigazgatójának beszéde előtt tartott sajtótájékoztatót Jim Yong Kim, a Világbank vezetője. Hangsúlyozta, hogy az adóelkerülésnek súlyos következményei lehetnek a szegénység elleni globális küzdelemre nézve. A Világbank elnöke úgy fogalmazott, "rendkívül aggódik" a panamai offshore-botrány miatt. "Alapvető bizalmi kérdésről van szó" - mondta, és arra figyelmeztette az érintett vállalatokat, hogy "nagyon vigyázzanak, mert a világ egyre inkább az átláthatóság felé halad".

A két washingtoni székhelyű nemzetközi szervezet közgyűlésén a Brexit és a panamai botrány mellett várhatóan kiemelt figyelem irányul majd a kínai gazdaságra, amely az IMF héten közzétett jelentése szerint egyre sebezhetőbb.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.17. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Az élelmiszerek tesztelői félre is vezethetik a termékfejlesztést – Így szűrhetők ki a nem megbízható értékelések

Az élelmiszerek tesztelői félre is vezethetik a termékfejlesztést – Így szűrhetők ki a nem megbízható értékelések

Az élelmiszeripar számára kulcsfontosságú, hogy melyik termékfejlesztési iránynak megfelelően változtatják, módosítják az élelmiszereket, hogy a végtermékeket a fogyasztók leginkább preferálják. Egy friss tanulmányunk azt mutatja be, miként mérhető és értékelhető a fogyasztói válaszok konzisztenciája érzékszervi teszteken. Kutatásunkban két különböző skálát használtunk, majd ezeket külön-külön és együttesen is elemeztük. Eredményeinkben rámutatunk, hogy a következetlen, véletlenszerű fogyasztói válaszok befolyásolják a tesztek eredményeit. Az érzékszervi teszt során azok a fogyasztók, akik szélesebb tartományban használják mindkét skálát, azok válaszai következetesebbnek mutatkoztak. Mivel az élelmiszeriparban a termékfejlesztések kulcstényezője a fogyasztói megítélés, ezért lényeges a következetlen, nem megbízható fogyasztói válaszok kiszűrése.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×