Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Hasít a rozé, idén is jön a Nemzeti Borválogatott!

Folytatódik idén is a Nemzeti Borkiválóság Program, a fehér- és rozéborok országkóstolóját hirdették meg, amire május 2-ig lehet jelentkezni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Gál Péter hozzátette: a tavaly őszi jó termés után kijelenthető, hogy a 2015-ös évjáratú borok jók lesznek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2013-ban hirdette meg a Nemzeti Borkiválóság programot, amelynek az egyik legfontosabb eleme az országkóstoló sorozat. Ennek lényege, hogy az Országos Borszakértő Bizottság szakértői kiválasztják azokat a borokat, amelyek a Nemzeti Borválogatottat alkotják. Évente két kötet jelenik meg, amelyben a fehér és a vörös borkiválóságok kapnak helyet, valamint kétévente külön az aszúkról és pezsgőkről is megjelenik egy kötet" - mondta Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára az InfoRádiónak.

Hozzátette: az idei év újdonsága az, hogy a fehér borok országkóstolóját a rozé borokéval együtt tartják. Az időzítést az indokolja, hogy ezeknek a boroknak a szezonja nyáron van, és a fogyasztók így már nyár folyamán kézbe vehetik az OBB ajánlását tartalmazó kötetet, amelyek bemutatják a borkiválóságokat.

"Az utóbbi időben a rozé felfutását láthatjuk, jelenleg 10 százalékra tehetjük a borpiaci részesedését, de ez folyamatosan nő. A rozéborok termelésében Magyarországnak versenyelőnye van, a magyar piacon a rozék nagy többsége hazai előállítású bor. Nagyon kellemes, jó ivású, jó savú, illatos, gyümölcsös rozékat lehet készíteni Magyarországon" - hangsúlyozta az államtitkár.

Gál Péter az InfoRádiónak elmondta, hogy a 2014-es évjárat után a 2015-ös jóval könnyebb volt a szőlősgazdák számára, és a borászok is könnyebben tudtak jó bort készíteni 2015-ben. Teltebb, érettebb szőlőből készültek teltebb borok. A primőr rozék már októberben megjelentek, de mostanában jelennek meg az első fehérborok, és visszagazolódnak azok a várakozások, miszerint 2015 jó évjárat volt.

"Úgy látjuk, hogy a fogyasztók igénylik az ilyen útmutatót. Szerencsére nagyon széles a magyar borok választéka, ezért jó, ha a fogyasztó találkozik borleírásokkal, hiszen ez alapján tudatosabb döntést tud hozni. A magyar bortermelő érdeke, hogy a magyar borfogyasztó minél tudatosabban hozza meg vásárlási döntéseit, ezeket a borokat pedig a tudatos fogyasztó tudja igazán értékelni" - jegyezte meg Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×