Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hamarosan indul az első kínai gyártású maglev vonat tesztje

Az idei év vége előtt megkezdik az első hazai gyártású lebegő mágnesvonat (maglev) próbaüzemét a közép-kínai Hunan tartomány székvárosában; a jármű 100 kilométeres óránkénti sebességnél nem lesz gyorsabb.

Csangsa város illetékeseinek hétvégi bejelentése szerint a kínai lebegő mágnesvasút a helyi repülőteret fogja összekötni a déli vasúti pályaudvarral. A két végállomás közti táv 18,5 kilométer.

A szerelvény gyártója a hunani Zhuzhou Electric Locomotive Co. vállalat, amelynél 2014 májusában láttak hozzá a munkához. Eddig 3,5 milliárd jüant (161 milliárd forint), vagyis a tervezett beruházás költségeinek 82 százalékát használták fel.

A cég illetékeseinek közlése szerint a lebegő mágnesvonatok biztonságosabbak, képesek kisebb ívben fordulni és környezetkímélőbbek.

Az első - német gyártású - közforgalmú maglev vasutat 2002. december 31-én adták át. Sanghaj pénzügyi negyedéből vezet a város Putung nevezetű nemzetközi repülőterére. A 30,5 kilométeres távolságot 8 perc alatt képes megtenni óránként 430 kilométeres sebességre gyorsulva. Egy japán vonat az idén tesztkörülmények között 603 km/órás sebességgel állította be az új világrekordot.

Az átadásra váró hunani mágnesvasút a sebességet tekintve a lassúbbak közé tartozik.

A hagyományos vonatok rekordját 2007-ben Franciaországban egy nagysebességű szerelvény (TGV) állította fel, 575 kilométeres óránkénti sebességgel.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×