Infostart.hu
eur:
386.65
usd:
328.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Mégsem olvad egybe az MKB és a Budapest Bank

A Napi Gazdaság értesülései szerint várhatóan mégsem olvasztja egybe az MKB-t és a Budapest Bankot az állam.

Az immár véglegesen állami tulajdonba került Budapest Banknál nem terveznek olyan átalakításokat, mint amelyek a veszteségeket felhatalmazott és csődveszélybe sodródott MKB esetében szükségessé váltak, ám az nem egyértelmű, hogy mik a szándékok a korábban biztosra vett banki összeolvasztásról, a jelek szerint ugyanis kihátrálhat ebből a tervből az állam - közölte a Napi Gazdaság.

Palkó István, a Portfolio vezető elemzője úgy látja, hogy már korábban is voltak jelei annak, hogy elmarad a két pénzintézet fúziója, például, hogy a Budapest Bank a Magyar Fejlesztési Bank alá került a GE Capitaltól, a vásárlás óta szanált MKB-t pedig a Magyar Nemzeti Bank vette szárnyai alá.

"Voltak a Magyar Nemzeti Bank egyes vezetőinek is arra utaló megjegyzései, miszerint nem vonnák össze a két bankot. Balogh Ádám állítólag arra utalt - ő volt ugye eddig az MNB alelnöke, most pedig az MKB vezérigazgatója lesz -, hogy már akár a közeljövőben értékesítenék az MKB-t. Korábban arról volt szó, hogy mind a két bankot 2-3 éven belül értékesítenék, az hogy az MKB esetében ez már elérhető közelségbe is került, akár arra is utalhat, hogy vevőérdeklődők jelentek meg a banknál."

Palkó István hozzátette: az MKB és a Budapest Bank fúziójával a legnagyobb magyarországi pénzintézetek kihívóját alakíthatnák ki.

"Igen jelentős versenytárs lett volna, ugyanakkor nem lehet kizárni azt, hogy az MKB, illetve akár a Budapest Bank a közeljövőben akár külön-külön is ilyen ambíciókat táplálna, hiszen mindkét bank esetében elképzelhető, hogy a következő években már növekedési számokat fogunk látni."

Palkó István úgy vélte, hogy a bankpiacon zajló versenynek jót tesz, ha több szereplő van jelen, ám kérdéses, hogy miként lesz képes ennyi nagybankot eltartani a szektor.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×