A várható életkor megnövekedésével és a második világháború utáni baby-boom generáció nyugdíjba menetelével egyre romlik az aktív dolgozók és a nyugdíjasok közötti arány. Míg most egy nyugdíjasra négy dolgozó jut, a következő húsz évben mindössze egy vagy két aktív dolgozónak kell eltartania egy nyugdíjast.

Izland kivételével minden OECD tagországban elkezdték a nyugdíjrendszer átalakítását. Finnországban a nagyobb összegű, évi 45 ezer euró (13,7 millió forint) feletti nyugdíjakra 6 százalékkal magasabb adókulcsot vetnek ki. Portugáliában pedig lejjebb vitték a nyugdíjak adókötelezettségének alsó határát és megnövelték a legmagasabb jövedelmek adókulcsát.

Franciaországban pedig megemelték 0,3 százalékponttal 2017-ig a munkáltatók és alkalmazottak által fizetendő járulék mértékét.

A legvitatottabb pont a nyugdíjkorhatár emelése. Lengyelországban a férfiaknak 67 év lesz a nyugdíjkorhatár 2020-tól, a nőknél 2040-től lesz érvényes ez a korhatár. A kanadaiaknak 2029-től lesz 67 év a korhatár, az íreknek 2028-tól 68 év.

A legtöbb országban egyre nehezebb lesz ennél korábban nyugdíjba menni. Ausztriában 60-ról 62 évre növelték 2014-ben a férfiak, és 55-ről 57 évre a nők nyugdíjkorhatárát. Belgiumban 2016-ban lesz 62 év, Dániában 2023-ra éri el a 64 évet a nyugdíjkorhatár.

A minimális járulékfizetési időszak Franciaországban 41,5 évre nőtt, 2030-ra ez 43 év lesz, de Luxemburg is megnöveli a most 33 évet előíró járulékfizetési periódust 40 évre a következő évtizedekben.

Az OECD felmérése szerint az utóbbi húsz évben megnövekedett a magánnyugdíj-alapok jelentősége, egyre többen egészítik ki ilyen módon nyugdíjukat.

A magánnyugdíj-alapokat elsősorban Kanadában, Írországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában veszik igénybe.

A nyugdíjakhoz köthető költségvetési kiadások a tagállamok többségénél a hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékáról 11,7 százalékra nőnek 2017-ig az OECD jelentése szerint.