Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jönnek az újabb FLIRT vonatok

Õsszel három újabb FLIRT vonatot állít üzembe a meglévő négy mellé a GYSEV - közölte a társaság szóvivője kedden.

Rázó László jelezte: 2015 első negyedévében további három vonat érkezik a társasághoz. Az új járművek a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonal mellett a Sopron-Győr vasútvonalon, illetve a Hegyeshalom-Csorna-Porpác vonal most induló villamosítási munkáit követően Csorna és Szombathely között közlekednek majd.

A szóvivő emlékeztetett: a GYSEV első FLIRT vonatai tavaly decemberben álltak forgalomba. Az újabb szerelvényeket már gyártják: az első három jármű alumínium szekrényvázai már korábban elkészültek a STADLER szolnoki üzemében, a negyedik átadása pedig hétfőn történt meg.

Hozzátette: az elkészült 30 tonnás szekrényvázakat trélereken szállítják Szolnokról a Lengyelországba, ahol a STADLER üzemben az összes szükséges alkatrészt beépítik.

Rázó László megemlítette: a MÁV-START Zrt.-vel közös tenderen vásárolt hatos flotta beszerzése összesen 33,348 millió eurót - mintegy 10,5 milliárd forintot - tesz ki, amelyet teljes egészében EU-támogatásból finanszíroz a vasúttársaság.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×