Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Lesz felülvizsgálat a gázszolgáltató határozata ellen

Amennyiben a gázszolgáltató arra kötelezi a családi ház tulajdonosát, illetve a társasházat, hogy a csatlakozóvezetéken, illetve a gázkészülékeken észlelt hibát javítsa ki, a fogyasztó 30 napon belül az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségen kérhet felülvizsgálatot - az erről szóló belügyminiszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

A nemzetgazdasági miniszter 2012-ben hozott rendeletet arról, hogy a szolgáltatónak a gázmérő cseréjével együtt el kell végeznie a csatlakozóvezeték és a gázkészülék felülvizsgálatát is.

Amennyiben a szolgáltató hibát észlel, arról jegyzőkönyvet vesz fel, és kötelezi a fogyasztót annak a kijavítására. A tervezet szerint ezt lehet felülvizsgáltatni a katasztrófavédelemmel, amely hatóság ilyenkor szakértőt küld ki.

A szakértő véleménye alapján hozott határozat lehet olyan, amely a szolgáltatót a csatlakozóvezeték, illetve a gázkészülék üzembe helyezésére utasítja, vagy kötelezi a tulajdonost a szolgáltató által megállapított hiba kijavítására, vagy pedig a hatóság - az általa feltárt - hiba kijavítására kötelezi a tulajdonost.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×