Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
323.27
bux:
147480.43
2026. november 4. szerda Károly

Csökken a kockázat a magyar gazdaságban

A magyar credit managerek a kockázati szint csökkenését jelzik előre a magyar gazdaságban - közölte a Credit Management Szövetség.

A szövetség közleményében ismerteti: a Credit Manager Index (CMI) 2013 második negyedévi eredményei alapján javult a szállítói hitelezéssel kapcsolatos kockázat, valamint a vitatott követelések megítélése, továbbá a vevőállomány forgási ideje és a fizetésképtelenségi eljárások is javuló trendet mutatnak.

A szakemberek véleménye pozitív konjunkturális és kockázati változásokat tükröz. Az index értéke (53,3) legutóbb egy évvel korábban mutatott ilyen magas értéket, míg a megelőző három negyedévben 42,3-50,5-ös sávban mozgott. Mindez csökkenő kockázati szintről árulkodik. Az 50 feletti érték gazdasági növekedést jelez előre.

A CMI mint gazdaságiteljesítmény-előrejelzési eszköz alapját az adja, hogy a szállítók által a vevőknek nyújtott hitelek nagyságrendje és azok feltételei nagymértékben befolyásolják a gazdasági kilátásokat - legalább annyira, mint a banki hitelezés szintjének változása. A credit managerek főként a jövő eseményeire fókuszálva hozzák meg döntéseiket, mindig szeretnék tudni, mi történik, amikor 30, 60, vagy 90 nap múlva esedékessé válik a kibocsátott számlájuk. Jelentőségét mutatja, hogy a CMI alakulásából előzetesen lehetett látni 2008-as gazdasági visszaesés előjeleit - írja közleményében a szövetség.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×