Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Ezért nőtt átmenetileg az államadósság

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az időarányosnál magasabb forint állampapír-kibocsátások növelték meg az adósságállományt az év első hónapjaiban, ennek köszönhetően azonban az ország a nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása esetén is meg tud felelni törlesztési kötelezettségeinek.

A magyar államháztartás GDP-arányos adóssága az Eurostat hétfőn publikált adatai szerint március végén 23 339 510 millió forint, a GDP 82,4 százaléka volt, az előző negyedév végén pedig 22 385 620 millió forint, a GDP 79,2 százaléka, a múlt év első negyedének a végén pedig 22 402 732 millió forint, a GDP 79,9 százaléka. Az adatok megegyeznek az MNB által július elején közölt előzetes adatokkal. Az államadósság negyedéves növekedésében döntő szerepe volt a februári 3,25 milliárd dolláros kötvény-kibocsátásnak.

A szaktárca keddi közleményében hangsúlyozza: a jelenlegi kormány "a médiában megjelent megalapozatlan és szakmaiatlan valótlan állításokkal szemben" hivatalba lépése óta elkötelezett az államadósság tartós csökkentése mellett, és olyan gazdaságpolitikát folytat, ami ezt lehetővé is teszi.

Az Alaptörvényben egyértelműen rögzítették, hogy az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza. Ehhez a kormány a továbbiakban is ragaszkodik - írja a tárca.

Az NGM közleményében kifejti: az adósságállományt a magas forint állampapír-kibocsátások növelték. Az év első hónapjaiban az időarányos tervet meghaladó bruttó forint kibocsátások valósultak meg, ami által stabilabbá válik az adósság finanszírozása az év hátralévő részében.

Ha az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) egyfajta tartalékot képez, a nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása esetén is meg tud felelni az ország a hátralévő törlesztési kötelezettségeinek. Ennek tükrében az átmeneti állománynövekedés kedvező helyzetként és az adósságkezelő előrelátásaként értékelhető.

Az NGM szerint a forint- és a nagyon jelentős méretű devizaalapú kötvénykibocsájtás is a tartalékképzést szolgálja, ami a kormány szándékának megfelelően lehetővé teheti az ország IMF-hitelének előtörlesztését.

Az NGM tisztában van az államadósság jelenlegi szintjével. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az adósság hullámzik, alakulását csak hosszabb távon és csak GDP-arányosan vizsgálva lehet objektív képet kapni. Az államadósság valóságos mértékét az idén esedékes törlesztőrészlet, valamint a jövő évi törlesztőrészlet esetlegesen előrehozott kifizetése után lehet látni - tartalmazza a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×