Az iho.hu információi szerint a fűtésrendszer egyik hőcserélője elpattant, a belőle kiömlő víz pedig elöntötte az elektromos helyiségeket. Köztük azt is, ahol a 10 kilovoltos betáplálóvezetékből származó áramot az irányítótoronyban használatos 380 voltos feszültségre alakítja át.
A pinceszinti helyiségekből egyelőre a víz kiszivattyúzása az első feladat, majd a föld alatti termek kiszárítása lesz a következő - tudta meg repülőtéri forrásból az IHO. Ez hosszú időt is igénybe vehet, mert az elektromos hálózatot csak teljesen száraz, páramentes környezetben lehet újra üzembe állítani.
A repülőtéri karbantartóktól a hét elején bocsátottak el több olyan szakembert, akinek a helyreállításhoz szükséges szakértelme és helyismerete megvan. A létszámleépítésre azért volt szükség, mert a repülőtér üzemeltetője drasztikus költségcsökkentésre kényszerült - értesült az iho.hu.
Meg nem erősített információk szerint az elektromos helyiségekbe betört gőz miatt az automata tűzoltórendszer is bekapcsolhatott.