Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A zsebpénzt nem érinti a válság

Egyre jobban dagad a német gyerekek pénztárcája. Egy nagyszabású felmérés kimutatta, hogy az általános iskolások havonta átlagosan mintegy 25 euró zsebpénzt kapnak szüleiktől. Ez tavaly óta csaknem öt százalékos emelkedést jelent.

A gazdasági válság mintha elkerülte volna a gyerekszobákat, mert az iskoláskorú fiatalok zsebpénze az ezredforduló óta szinte töretlenül gyarapodik. Idén már minden 6 és 13 év közötti gyerek szüleitől minden hónapban átlagosan 24 euró 80 centet kap, amit kedve szerint költhet el. Ez az összeg tavaly még egy euróval kevesebb volt.

A felmérést végző közvéleménykutató-intézet első alkalommal kérdezett meg 4 és 5 éves, tehát még óvodás korú gyerekeket is. Ehhez természetesen kikérték a szülök engedélyét is. A válaszokból kiderült, hogy már ők is kapnak zsebpénzt, holott eddig az volt az általános nézet, hogy gyerekek csak iskolás korukban kezdjék meg az ismerkedést a pénz fogalmával.

Kiderült továbbá, hogy minden negyedik német általános iskolás rendelkezik saját mobiltelefonnal, és ez az arány évek óta nem változott. Ebből egyértelműen következik, hogy a szülök jelentős hányada ezen a téren hajthatatlannak tűnik.

A fiatalok magától értetődően kezelik a számítógépet, ami fokozatosan hozzátartozik már a 4-5 évesek mindennapjához is. Ennek ellenére nagy a keletje a számukra készülő rajzos füzeteknek is. Az iskoláskorúaknál a számítógép még távolról sem szorította ki a könyv élvezetét, mert az értelmiségi családok körében a felolvasás szerves részét képezi a szülő-gyermek kapcsolatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×