Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Megnyugodtak a nemzetközi piacok

Pánikhangulat uralkodott tegnap is az amerikai tőzsdéken, ma reggelre azonban már megnyugodtak a kedélyek. Az ázsiai tőzsdék kisebb eséssel megúszták, a határidős indexek pedig pluszban állnak. A magyar tőzsde is emelkedéssel kezdett, a Mol és OTP is korrigálja a tegnapi zuhanását. A nap során az lesz a kérdés, hogy kitart-e a mai kereskedés eleji bizakodás Európában.

A kezdeti bizonytalanság után jött egy komolyabb fellélegzés a magyar parketten, ahol a tegnap két legjobban szétvert nagypapír közül az OTP hat, a Mol négy százalék feletti emelkedést mutat. Az OTP számára a mostani emelkedés során a 4300-4500 Ft-os zóna már komoly ellenállásként szolgál.

"Agresszív" az EKB?

A Dow Jones hírügynökség egy kötvénykereskedőre hivatkozva azt írja, hogy az Európai Központi Bank "agresszíven" vásárolja a spanyol és olasz államkötvényeket. A Reuters-nek nyilatkozó másik kereskedő azonban azt mondta, csak kis tételekben jár a piacon a jegybank.

A vételek mindenesetre bizonyára szerepet játszanak a viszonylag optimista ma délelőtti nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulatban. Az EKB a mai nappal már sorozatban a negyedik egymást követő napja veszi a két említett ország államkötvényeit (is).

Reggel az olasz és spanyol 10 éves kötvényhozamok 5,1 százalék körül jártak, amely lényegesen alacsonyabb szint, mint a múlt hét közepére jellemző 6,2-6,3 százalék körüli - ez egyébként 14 éves csúcsnak számított.

Európa is vett egy levegőt

Miután mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő tegnap, a piaci aggodalmak hatására nyugtató üzeneteket közvetített a francia állam hitelbesorolásáról, a főbb francia bankrészvények ma emelkedőben vannak. Ennek ellenére a csődkockázatuk elleni biztosításuk ára is emelkedik a tegnapi záráshoz képest.

A Markit adatai szerint a reggeli órákban a BNP Paribas 5 éves CDS-felára 37 bázisponttal 371 bázispontra, míg a Societe Generale ugyanilyen adata 7 bázisponttal 245 bázispontra emelkedett. Eközben a tegnapi legnagyobb részvénypiaci zuhanást elszenvedő Credit Agricole ilyen mutatója mérsékelten csökkent.

Az egyedi vállalati hírek közül pozitívumként kiemelhető a német acélgyártó a Salzgitter, mely 12,9 százalékot ugrott a kedvező gyorsjelentésére, ami után az idei évre vonatkozó várakozásait is megemelte a társaság.

Továbbá jól megy a Zürich Financial Services-nek is, mely 7,8 százalékos emelkedésben áll, miután a profitja 88 százalékkal ugrott meg, és közölte, hogy csökkentette az olasz kötvény kitettségét.

A Stoxx szektorindexei a tegnapi pánik után nem meglepő módon egytől-egyig emelkednek. Az élen a technológia és az alapanyag halad.

A tegnapi nap végén a DAX komponenseinél is láthattunk 10 százalékos zuhanásokat (RWE, E.ON), mely után ma jött egy kisebb pattanás.

Vásárolnak a bennfentesek

A 2007-2009-es válság mélypontja (2009 március eleje) óta nem látott mértékben vették saját társaságuk részvényeit az S&P 500 vállalatok bennfentesei az augusztus 3-tól 9-ig terjedő egy hétben. Tegnap például a General Motors vezérigazgatója, Dan Akerson vett 10 0000 darabot a cége részvényeiből 25,05 dolláros árfolyamon. Akerson ezzel 103 600 darab GM részvénnyel rendelkezik.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×