Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Emelkedtek a bruttó bérek

Májusban a bruttó átlagkeresetek 6,7 százalékkal, az első öt hónapban 3,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A prémium, jutalom és egyéb külön juttatások nélkül számított bruttó átlagkereset az áprilisi 5,1 százalékos emelkedés után 5,7 százalékkal volt magasabb májusban, mint egy évvel korábban. A rendszeres keresetek a versenyszférában az áprilisi 3,8 százalékról májusban 4,4 százalékra gyorsult.

Májusban a nettó a keresetek 7,5 százalékkal, az első öt hónapban 5,1 százalékkal haladták meg a 2010. azonos időszakit.

Az év első öt hónapjában a rendszeres keresetek átlagosan 4,8 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,8 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók január-májusi átlagos bruttó keresete 211.300 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216.600, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200.900 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,5 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt - 2,4 százalékkal csökkentek 2010 azonos időszakához képest.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (488.100 forint), ezt az információ és kommunikáció (396.800 forint), valamint az energiaipar követte (370.500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.600 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (145.300 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzációt fizetnek. Január-májusban a teljes munkaidősök mintegy 43 százaléka átlagosan 5.300 forint juttatást kapott ezen a címen, amely a szféra bruttó keresetének csökkenését 1,1 százalékponttal mérsékelte.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 140.400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 98.600, a szellemi foglalkozásúaké 182.800) forint volt, átlagosan 5,1 százalékkal magasabb az előző évinél.

A 224.300 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 3,4 százalékkal haladta meg az előző év január-májusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,8 százalék volt.
A legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma 2011. január-májusban átlagosan 2 millió 667 ezer fő volt.

Az öt, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-májusban 1 millió 838 ezren dolgoztak, 43 ezer fővel, 2,4 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A költségvetési szférában dolgozók 727 ezer fős létszáma, 36 ezer fővel, 4,7 százalékkal lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.

A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők év kezdeti 13 ezer fős létszáma májusra 74 ezerre nőtt. Így az első öt hónap alatt átlagosan közel 46 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak létszáma, 73 százalékuk részmunkaidős. Májusban a teljes munkaidőben közfoglalkoztatottak száma 18 ezerre csökkent az egy évvel korábbi 81 ezerről míg a nem teljes munkaidőben közfoglalkoztatottak száma 23 ezerről 56 ezerre ugrott.

A közfoglalkoztatás nélküli 681 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január-május havi adattal.

A nemzetgazdaság megfigyelt szervezeteinek körében a foglalkoztatottak 2 millió 667 ezres létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010. január-májusban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×