Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Jelentősen lassult az infláció

A fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A londoni és a magyar elemzők is 3,8 százalék körüli éves inflációt vártak. A júniusi éves inflációs adat nem csak a várakozásoknál alacsonyabb, jelentősen lassult a májusi 3,9 százalékos mértékhez képest és 2009. áprilisa óta a legalacsonyabb volt.

Az idén az első hat hónapban átlagosan 4,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A havi maginfláció júniusban 0,3 százalékra gyorsult a májusi 0,2 százalékról, 12 havi összehasonlításban a májusi 2,7 százalékról 3,0 százalékra emelkedett. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 3,9 százalék, annak ellenére, hogy havi összevetésben 0,3 százalékkal csökkentek az árak.

Papp Éva, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy az infláció lassulásához leginkább az idényáras élelmiszerek árainak és a járműüzemanyag árának alakulása járult hozzá leginkább, de lassította a ruházkodási cikkeknél megkezdődött kiárusítások is. Mint mondta, havi bázison ugyanakkor a többi főcsoportnál nem történt jelentős drágulás.

A KSH közlése szerint egy hónap alatt az élelmiszerek árai 1,0 százalékkal csökkentek, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 9,2 százalékos árcsökkenése és a többi élelmiszer 0,3 százalékos átlagos árnövekedése miatt. Nőtt 2,8 százalékkal a margarin, 1,8 százalékkal a szalámi, szárazkolbász, sonka, 1,6 százalékkal a párizsi, kolbász és 1,4 százalékkal a tej ára. Ugyanakkor 4,2 százalékkal olcsóbb lett a cukor és 2 százalékkal a tojás.

A legnagyobb mértékben, 0,3 százalékkal a szolgáltatások árai emelkedtek a múlt hónapban, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 1,1 százalékkal kellett többet fizetni. Kismértékű, egyaránt 0,2 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető a háztartási energia és a szeszes italok, dohányáruk körében. Csökkent a tartós fogyasztási cikkek ára és az egyéb cikkek ára egyformán 0,4 százalékkal, az utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 1,1 százalékkal mérséklődött.

Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál jóval nagyobb mértékben, 6,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen, 67,2 százalékkal nőtt a liszt, 63,4 százalékkal a cukor, 27,0 százalékkal az étolaj, 16,5 százalékkal a tej, 14,7 százalékkal a péksütemények, 12,9 százalékkal a kenyér és 12,7 százalékkal a sajt ára. Csökkent tavaly júniushoz képest 5,4 százalékkal a tojás és 4,3 százalékkal az idényáras élelmiszerek ára.

Az átlagosnál jobban, 5,3 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 12,0 százalékkal, a gyógyszerek, gyógyáruké 3,6 százalékkal nőtt.

Szintén átlag felett, 4,9 százalékkal nőtt a ruházkodási cikkek, valamint 3,6 százalékkal a háztartási energia ára, ez utóbbin belül a távfűtés 7,8 százalékkal, a vezetékes gáz 2,6 százalékkal a palackos gáz viszont 18,6 százalékkal drágult.

A szolgáltatások éves áremelkedése átlag alatti, 2,1 százalékos volt júniusban, ezen belül a csatornadíj 10,0, a postai szolgáltatás 9,2, a szemétszállítás 5,5 és a vízdíj 4,2 százalékkal drágult. Az üdülési szolgáltatások viszont, mind belföldön, mind külföldön olcsóbbak voltak mint tavaly júniusban.

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3 százalékkal, a szeszes italokért 2,5 százalékkal többet, a dohányárukért átlagosan 6,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni mint egy évvel ezelőtt .

Az EU 27 tagországában az idén májusban a fogyasztói árak - az előzetes harmonizált adatok szerint - átlagosan 3,2 százalékkal voltak magasabbak, mint 2010. májusban. A legkisebb áremelkedést Írországban (1,2 százalék) és Svédországban (1,7 százalék), a legnagyobbat Romániában (8,5 százalék) és Észtországban (5,5 százalék) mérték.

A fogyasztói árak idén májusban 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.

Tavaly júniusban a fogyasztói árak 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×