Infostart.hu
eur:
360.96
usd:
310.72
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Büdzsé: Elfogadták a kormány által támogatott módosító javaslatokat

A jövő évi költségvetés 3,8 százalékos hiánycéllal számol, negyven milliárd forintot elvon a közösségi közlekedéstől, nagyságrendileg hetven milliárd forinttal csökkenti az önkormányzatok támogatását ugyanakkor nem változik a gyermekétkeztetés jelenlegi mértéke és megteremti annak fedezetét, hogy az öt százalékos áfa-kulcsba kerüljön a távhő - többek közt ezeket tartalmazzák a költségvetéshez benyújtott módosító indítványok, amelyeket kedden fogadott el az Országgyűlés.

A kabinet által is támogatott módosító indítványokat 200 igen szavazattal és 133 tartózkodás mellett fogadta el a törvényhozás.

A szocialista frakció mellett 14 szabad demokrata valamint Tóth András és Gyenesei István független képviselők szavaztak igennel. Tartózkodott a szavazásnál a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja, öt korábbi MDF-es képviselő, illetve egyedüli SZDSZ-esként Gulyás József. A pártelnökök közül Semjén Zsolt (KDNP) és Dávid Ibolya (MDF) nem volt jelent a voksoláson.

A jövő évi költségvetéshez benyújtott és elfogadott javaslatok a kormány és az MSZP által korábban bejelentett ígéreteket tükrözik: a tervezetthez képest több pénzt kap, azaz nem változik a gyermekétkeztetés jelenlegi támogatása, ami 12 milliárd forintos plusz forrást igényel.

A módosítások eredményeként jövőre 5 százalékos áfa-kulcsba kerül a távhő, ami 18 milliárd forintjába kerül a büdzsének jövőre.

A kórházakkal kötött megállapodás anyagi vonzatát is a költségvetési módosítók rendezték: 16 milliárd forintot a céltartalékból csoportosítanak át erre, ahogy az előbbi tételeket is a céltartalékból finanszírozzák.

A költségvetési szervek dolgozóinak kereset-kiegészítésére - szintén a céltartalékból - 22 milliárd forintot fordítanak.

A céltartalékból finanszírozzák a fogyatékos szervezetek plusz 100, a két-tanyelvű iskolák 300, valamint a művészeti iskolák 600 millió forintos többletét.

További egymilliárd forinttal apad a céltartalék azzal, hogy megemelik a PPP-konstrukciós infrastruktúra-fejlesztések bérleti díj-hozzájárulásra előirányzott összeget, ezt a gazdasági válsággal összefüggő árfolyamváltozással indokolnak.

A kabinet - és a Ház többsége - befogadott néhány SZDSZ-es indítványt is, közöttük azt, amely a közoktatási informatikai fejlesztésekre plusz 3 milliárd forintos támogatását nyújt a céltartalék terhére.

A céltartalék egyébként a kormány eredeti javaslata szerint 125,2 milliárd forint volt, amelyből a módosító indítványokkal 19,6 milliárd forinttal megemelték a stabilitási tartalékot is.

A támogatotti sor szerint az SZDSZ-én kívül nincs más ellenzéki vagy független képviselő által benyújtott módosító indítvány, amelyet elfogadásra javasolt a kabinet.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×