Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Éves csúcsot döntött a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 561,88 pontos, 2,7 százalékos emelkedéssel, 21.365,75 ponton zárt szerdán, ezzel több mint egy éves csúcsot ért el az index.

A BUX tavaly augusztus 6-án zárt utoljára a mostani záró értékénél magasabb szinten, akkor 21 505,99 ponton állt.

Az OTP szintén éves rekordot ért el, a szerdai legmagasabb árfolyama 5 735 forint volt. A bankpapír tavaly október 7-én járt utoljára ezen a szinten, aznap 5 848 forint volt a legmagasabb árfolyama.

A részvénypiac forgalma 38,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az OTP árfolyama már a nyitásban "átvitte" a korábban erős ellenállásnak bizonyult 5 500 forintot, véleménye szerint ezzel megnyílt az út a 6 ezer forintos szint felé.

Hozzátette, hogy bár a BÉT emelkedése beleillett a nemzetközi piaci trendbe, a magyar börzét alapvetően az OTP mozgatja, és ez a forgalomból is kitűnik. Kifejtette, hogy az OTP látványos fölfelé menetelése abból adódik, hogy az utóbbi időben jelentős short pozíciók épültek ki a bankpapírban a határidős piacon. Mivel a befektetők árfolyamesésre voltak berendezkedve, a kinti piacokon viszont folytatódik az emelkedő trend, sokan kénytelenek lezárni az eladási pozíciójukat, ami az azonnali piacon vételeket generál.

A kereskedő úgy véli, hogy az emelkedő trend már a végnapjait járhatja, százalékban még sokat emelkedhetnek a piacok, de időben már nem sokáig tart az emelkedés. Megjegyezte, hogy a vállalati jelentések, valamint a megjelenő makrogazdasági adatok is bármikor képesek jelentős mértékben befolyásolni a piacok mozgását.

A Mol 505 forinttal, 3,22 százalékkal 16 205 forintra drágult, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 211 forinttal, 3,86 százalékkal 5 680 forintra nőtt, forgalmuk 29,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,18 százalékkal 855 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 800 forinttal, 2,08 százalékkal 39 200 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az EGIS árfolyama 381 millió forintos forgalom mellett 225 forinttal, 1,1 százalékkal 20 720 forintra nőtt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×