Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
323.58
bux:
147250.19
2026. november 4. szerda Károly

A józan ész ellen megy a cégtörvény módosítása?

A cégtörvény módosítása nem írja elő az elektronikus aláírás intézményét, azaz a vállalkozások hitelesítés nélkül nyújthatnák be elektronikusan a pénzügyi beszámolóikat. A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség elnöke azt mondta: ez a változtatás a hitelesség és a biztonság rovására menne. Rózsahegyi Zsolt szerint köztes megoldás lenne, ha csak az 50 millió forint feletti éves árbevétel felett írnák csak elő az elektronikus hitelesítést.

Szerdán kezdték meg az illetékes parlamenti bizottságok a cégnyilvánosságról, bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény új változatának vitáját. A módosítás nem írja elő az elektronikus aláírás intézményét, azaz a vállalkozások hitelesítés nélkül nyújthatnák be elektronikusan a pénzügyi beszámolóikat, ugyanakkor a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség szerint ez a hitelesség és a biztonság rovására menne.

A szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: a kormányzati portál ügyfélkapuja szerepének erősítésével egyetértenek, és az elektronikus dokumentumok központosított rendszeren történő benyújtásának szabályozása fontos törekvés, ám az elektronikus aláírás használatának megszüntetése, elhanyagolása indokolatlan, és ellene megy a józan észnek. Rózsahegyi Zsolt kiemelte: a gyorsaság és a költséghatékonyság nem mehet a biztonság, illetve a hitelesség rovására.

A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség elnöke szerint aggályos, hogy olyan fontos, akár milliárdos tételeket tartalmazó dokumentumok, mint a mérlegek, könyvvizsgálói jelentések sima elektronikus űrlapon, hitelesítés és felelősségvállalás nélkül, letagadható formában készüljenek és kerüljenek archiválásra. A manipulálható, hitelesítés nélküli dokumentumok használata az elektronikus ügyintézésbe vetett bizalom megszűnésével fenyeget, függetlenül attól, hogy milyen biztonságosnak vélt csatornán nyújtották is be azt - tette hozzá.

A szervezet vezetője a megoldást a kockázat és költségviselési képesség szerinti differenciálásában látja, vagyis ha az elektronikus aláírás használata bizonyos vállalkozási formák vagy vállalkozási kör számára nehézséget jelentene, a törvény ebben különbségeket tehetne. A szövetség azt javasolja, hogy azok a szervezetek, amelyek éves bevétele meghaladja az 50 millió forintot, a beszámolóit legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített időbélyeggel, a könyvvizsgálatra kötelezett szervezetek pedig a beszámolóikat, valamint a könyvvizsgálók a könyvvizsgálói jelentésüket minősített elektronikus aláírással, illetve minősített időbélyeggel lássák el a benyújtás előtt - mondta Rózsahegyi Zsolt.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×