Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
321.64
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Kik a legkeményebb alkoholfogyasztók?

A kanadai Addiktológiai és Mentálhigiéniai Központ (CAMH) új tanulmánya szerint ma már az alkohol a harmadik vezető oka a betegségeknek és sérüléseknek globálisan, függetlenül attól, hogy a felnőttek többsége tartózkodik az alkoholfogyasztástól világszerte.

A tanulmányt, amely a betegségek okait kutató 2010. évi nagyszabású projekt részeként készült, az Addiction című folyóirat e havi számában közölték. "Az alkoholfogyasztás több mint 200 különböző betegségért és sérülésért felelős" - húzta alá Kevin Shield, a tanulmány vezető szerzője. - Ezek nem csupán az alkoholizálás azon jól ismert következményeit foglalják magukba, mint a májzsugorodás és a közúti balesetek, hanem számos rákfajtára, köztük a nőket érintő mellrákra is kiterjednek."

A tanulmány készítői 2005-re vonatkozóan számba vették az alkoholfogyasztás mennyiségét és mintáit országokra lebontva, majd ezen adatok alapján becsülték meg a 2010-re érvényes mutatókat. Az eredmények jelentős eltéréseket mutatnak régiónként az alkoholfogyasztó emberek számát, az elfogyasztott alkohol mennyiségét és az ivási mintákat illetően - adta hírül a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál.

A mutatók szerint Európában és Fekete-Afrika egyes részein élnek a világ legkeményebb alkoholfogyasztói. A Kelet-Európában és a Fekete-Afrika déli részén élő emberek fogyasztották a legegészségtelenebb módon az alkoholt: rendszeresen nagy mennyiségben, lerészegedésig, hosszan tartó ivászatok során és főleg az étkezéseken kívül.

Az Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és a Dél-Ázsiában élők itták a legkevesebb alkoholt. Az észak-amerikaiak és különösen a kanadaiak a globális áltagnál több mint 50 százalékkal több szeszesitalt fogyasztanak és mindezt a legtöbb európai uniós országhoz viszonyítva jóval egészségtelenebb módokon teszik.

Az alkoholfogyasztásnak tulajdonítható betegségek és sérülések mértéke már most is jelentős és egyre növekszik: az alkohol a betegségek és sérülések harmadik vezető okává lépett elő a magas vérnyomás és a dohányáru-fogyasztás után.

A tanulmány lakossági felmérések, gyártási és értékesítési adatok és a hivatalos nyilvántartásban nem szereplő alkoholfogyasztási adatok összegzésével készült.

A kutatók szerint a 2005-ben elfogyasztott alkoholmennyiség majdnem 30 százaléka "nem nyilvántartott" alkohol volt: amelyet nem fogyasztásra szántak, otthon főztek vagy illegálisan gyártottak. Bizonyos régiókban a nem nyilvántartott szeszek tették ki az összfogyasztás több mint felét.

"A nyilvántartásba nem vett alkoholok fogyasztásának mértéke jelentős probléma, mivel ezek fogyasztóira nincsenek hatással az olyan szabályozó tényezők, mint az adózás, amely mérsékelheti a fogyasztást" - mutatott rá a tanulmány egyik szerzője. Mint Shield hozzátette: "az alkohol ellenőrzési irányelvek fejlesztése az egyik legjobb lehetőség az alkoholfogyasztás jelentette egészségügyi teher nagy részének megelőzésére".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×