Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Perelnek a pénzükért Tolkien örökösei

Egyetlen fillért sem láttak még a Gyűrűk ura filmváltozatának jogdíjaiból J.R.R. Tolkien örökösei, akik beperelték a gyártó Time Warnert. A per októberben kezdődik majd.

Tolkien örökösei negyven éve adták el a Gyűrűk ura megfilmesítési jogait a bevétel 7,5 százalékos részesedéséért. A Time Warner készítette el végül a trilógiát, amely hatmilliárd dolláros bevételt hozott - ebből azonban az örökösök állításuk szerint eddig egy centet sem láttak.

A Time Warnerhez tartozó New Line Cinema elszámolási módszereiről a bíróság dönt majd, amely októberben kezdi meg az ügy tárgyalását - ha addig a felek nem jutnak egyezségre.

A pereskedés veszélyezteti a kétrészes Hobbit forgatását is; ezeket szintén Peter Jackson rendezi, és négymilliárd dolláros bevételt remélnek belőlük.

Tolkien családja és az általuk irányított alapítvány, a Tolkien Trust 220 millió dollárt követel a Time Warnertől.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×