Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A jó házasság még a vérnyomást is karban tartja

A boldog házasság jótékonyan hat a vérnyomásra, míg a boldogtalan rosszabb, mint az egyedüllét - mutatták ki amerikai kutatók. A második eredmény azért meglepő, mert az eddigi kutatások szerint a házasemberek egészségesebbek, mint az egyedül élők.

A kutatók 204 házasságban élő férfi és nő, valamint 99 egyedül élő személy esetét vizsgálták meg. A kísérleti alanyok vérnyomásmérő készüléket viseltek magukon találomra kijelölt időszakokban 24 órán át. A házasságban élőkkel kérdőíveket is kitöltettek.

Minél nagyobb elégedettségről és összhangról számoltak be a házastársak, annál alacsonyabb volt a vérnyomásuk. Ám azoknál, akik elégedetlenségről számoltak be, a vérnyomás általában magasabbnak bizonyult, mint az egyedül élőknél.

Más kutatók is elismerték, hogy nemcsak a házasság ténye számít, hanem az is, hogy milyen az a házasélet, ha a vérnyomásról van szó.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×