Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Akik veszélyeztetettebbek az Alzheimer-kórra

Kétszer akkora esélye van az Alzheimer-kórra annak, akinek mindként szülőjénél kialakult a betegség - állapították meg kutatók.

A tanulmány az eddigiekhez képest nagyobb jelentőséget tulajdonít az örökölt tényezőknek. Mindehhez 400 brit beteg adatait tekintették át.

A betegség kialakulásában a legnagyobb szerepe az életkornak van, a kutatók azonban rámutatnak: a korai, 65 év alatti demenciában, azaz az elbutulással járó betegség kialakulásába már a géneknek van nagyobb szerepe.

Az egyesült államokbeli University of Washintgon kutatói 111 olyan család életútját követték nyomon, ahol mindkét szülőnél kialakult a betegség.

Gyermekeiknek akár 22,6 százalékos esélyük van arra, hogy 65 éves koruk előtt betegednek meg, míg akiknél ez a családi előzmény nem áll fenn, azoknak legfeljebb 13 százalékos sanszuk van erre.

De nemcsak a korai megbetegedésre, hanem általában az Alzheimer-kór kialakulására is nagyobb esélyük van a családilag terhelt embereknek.

A tünetek a leggyakrabban 70 éves kor felett jelentkeznek először. Nagy-Britanniában a 80 év felettiek 20 százaléka szenved a kórban.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×