INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 6. csütörtök
Berta, Bettina

választások

2020.07.06. 13:37

A jobboldali HDZ nyert Horvátországban

A vasárnapi horvát előre hozott parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal szemben. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.
2020.07.06. 13:21

Százmilliós kampánypénzcsalás miatt emeltek vádat egy házaspár ellen

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy házaspár ellen, mert a férj és a feleség a 2014-es országgyűlési választások alkalmával 117 millió forintot elcsalt az általa létrehozott párt állami támogatásából. Az MTI információi szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.
2020.03.02. 15:19

Matovič alkotmányos többséget akar az új szlovák kormányban

Megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások Szlovákiában. Igor Matovič, az választásokon győztes OĽaNO mozgalom vezetője a parlamentbe jutott másik két párt, az SaS és a Za ľudí elnökével találkozott. A Smer képviselőinek megüzente, hogy nem hívja meg őket a kormányalakítással kapcsolatos tárgyalásokra. 
2020.02.28. 10:31

Szlovákiai választások: már a "meccs" előtt látszik a győztes

Úgy tűnik, a szombaton esedékes szlovákiai parlamenti választások előtt borul a korábban biztosnak vélt papírforma, mégpedig az, hogy az országot nyolc éve irányító Smer párt nyeri a választásokat. Erre utalnak a legutóbb ismertetett közvélemény-kutatási adatok mellett a fogadóirodák oddsai is. Ezek szerint ugyanis az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek megelőzi majd Robert Fico exkormányfő pártját, és a demokratikus ellenzék kormányozhatja Szlovákiát a következő négy évben.
2020.01.05. 09:38

Megkezdődtek a horvát választások

Vasárnap Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje és Kolinda Grabar-Kitarovic leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje mérkőzik meg egymással.
2019.12.19. 08:41

Huszonkét százalékkal lehetne most választást nyerni Szlovákiában

Három hónappal a szlovákiai választások előtt továbbra is a parlamenti küszöb alatt van a magyarokat képviselő, a sikertelen egyesülési kísérlet után meglévő két politikai tömörülés, a kormánykoalíciós Most-Híd, és a parlamenten kívüli, közelmúltban alakult Magyar Közösségi Összefogás.
2019.12.18. 19:59

Evo Morales a pápához fordult egy különös kéréssel

A megbuktatott bolíviai elnök szerdán felkérte Ferenc pápát, hogy szervezzen küldöttséget, amely más európai szervezetekkel és intézményekkel közösen felügyelné a már beharangozott választásokat a dél-amerikai országban.
2019.12.10. 18:57

Johnson csak azért sem nézte meg a kínos kórházi fotót

Botrányos témákkal, illetve hárítással próbálják befolyásolni a brit választások kimenetelét a választás előtti utolsó napokban. Boris Johnson miniszterelnök sokkoló dolgokat mondott a bevándorlásról és a BBC jövőjéről is – ellenfelei szerint azért, mert nem akart reagálni egy kórház padlóján várakozó kisfiú fényképére.
2019.11.25. 19:19

A Csemadok elnöke vezeti a magyar listát

Hosszas tárgyalássorozat után a hétvégén eldőlt, hogy Magyar Közösségi Összefogás név alatt közös listán indul a jövő évi szlovákiai parlamenti választáson a Magyar Közösség Pártja, az Összefogás és a Magyar Fórum. A választási pártot az Összefogás néven októberben bejegyzett formáció átnevezésével hozták létre, azután, hogy az egységes magyar lista létrehozásáról – a Bugár Béla vezette Híddal és az MKDSZ-szel is – folytatott ötpárti egyeztetések kudarcba fulladtak.
2019.11.11. 15:34

Szakértő: vagy befogja a kispártokat a baloldal, vagy nagykoalíció jön

Négy év alatt negyedszer tartottak parlamenti választásokat Spanyolországban; győzött, de elveszítette korábbi abszolút többségét a Spanyol Szocialista Munkáspárt. A helyzetet Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatási igazgatóhelyettese elemezte az InfoRádióban.
2019.11.07. 09:53

Boris Johnson: ez az egész egy kereszteződésben ragadt csuklósbusz

Feloszlatták a brit parlamentet és bizarr lemondásokkal beindult a választási kampány. A szigetországban december 12-én tartanak előre hozott választást. Boris Johnson kormányfő célja a győzelem és parlamenti többséggel a háta mögött a brexit véghezvitele.
2019.11.06. 12:40

Már Sztálin is felbukkant a brit választási kampányban

Hivatalosan szerdától tart a brit választási kampány. Boris Johnson miniszterelnök napirendjében találkozó a királynővel, a választások hivatalos bejelentése, majd pártja első kampányrendezvénye szerepel. Johnson azt ígérte: megvalósítja a brexitet.
2019.11.05. 18:45

Elkezdődött a kampány, kemény küzdelem várható Szlovákiában

Négy hónap múlva parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában. A választási kampány hivatalosan november 5-én, kedden kezdődik, s kemény küzdelemre számítanak a választópolgárok. Köztük azok a felvidéki magyarok is, akik számára még most sem teljesen világos, kikre adhatják le a voksukat, ha magyar pártokat, illetve képviselőket szeretnének látni a parlamentben.
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018