INFORÁDIÓ 
2019. december 5. csütörtök
Vilma

műhold

2019.11.17. 13:57

Óriási lehetőséget tartogat az űripar – Magyarországon is

Az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztője kapta meg idén Az Év Üzletembere fődíjat. Horváth Gyula az InfoRádiónak elmondta: a közeljövőben világszerte tízezer hasonló kis műholdat bocsátanak fel az űrbe, ez az iparág tehát óriási lehetőségeket tartogat. Magyarország pedig jó esélyekkel indul ebben a versenyben, mert itt vannak a legjobb mérnökök – tette hozzá a szakember.
2019.09.16. 10:44

Műholdképek mutatják a dróntámadás pusztítását

Hétfő reggel megugrott a kőolaj világpiaci ára, miután szombaton dróntámadás érte a szaúd-arábiai Aramco állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját.
2019.09.08. 13:05

Annyi a műhold az űrben, hogy már egymás útjában vannak

Fennállt a veszélye, hogy összeütközik az Európai Űrügynökség műholdja és a SpaceX Starlink műholdrendszerének egyik első szatellitje. A kitérő manővert végül az európaiak hajtották végre, de nehézkes volt a kommunikáció a két vállalat között.
2018.10.17. 12:41

Újabb a Szojuz-fellövés a baleset után

A múlt csütörtöki bajkonuri Szojuz-baleset után először október 24. és 25. között fognak felbocsátani ilyen típusú rakétát - közölte az Interfax hírügynökség orosz űripari forrásra hivatkozva.
2018.07.18. 19:25

Teleszórja az eget műholdakkal Oroszország

Oroszország 640 műholdat akar a világűrbe juttatni Szféra (égbolt) nevű új űrkutatási programja keretében a következő 10 év alatt - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a Roszkozomosz, az orosz űrkutatási hivatal vezetésével találkozva.
2018.06.23. 14:45

Kína a Hold másik oldalát kutatja

A Földtől több mint 400 ezer kilométeres távolságban pályára állt egy kínai műhold, a feladata az lesz, hogy az év végén a Hold túlsó oldalára küldött holdjáró adatait továbbítsa a Földre. Ez lesz az első alkalom, hogy ember építette eszköz száll le és vizsgálja a Hold a Föld felé sohasem forduló oldalát.
2018.04.23. 08:04

Különleges pályán mozgó műhold került az űrbe

A NASA legújabb exobolygó-kereső műholdja, a TESS Föld körüli pályán kering majd, de nem a megszokott értelemben. Az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinműsorában Szabó Róbert, az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos igazgatóhelyettese beszélt erről.
2018.01.26. 06:17

Elvesztettek egy Ariane-5 rakétát

Megszakadt a kapcsolat magyar idő szerint péntek hajnalban azzal az Ariane-5 típusú rakétával, melyet a Francia Guyanán található kouroui űrközpontból lőttek fel - tudatta az Arianespace űrkutatási vállalat vezetője.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018