2024. január 17. 07:06 Emmanuel Macron rakétákkal és bombákkal utazik Kijevbe A francia államfő kedd este bejelentette, hogy februárban negyven új SCALP nagy hatótávolságú rakétát és több száz bombát ad át a kijevi kormánynak.
2024. január 15. 13:52 Gát Ákos Bence: a kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok is befolyásolhatták Macron miniszterelnök-cseréjét Az új kormányfő, Gabriel Attal vezeti a francia politikusok népszerűségi indexét. A Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodájának európai uniós ügyekért felelős vezetője az InfoRádióban elmondta: Emmanuel Macron államfő vélhetően azt reméli a miniszterelnök-cserétől, hogy ő is hasznot húzhat majd ebből a népszerűségből.
2024. január 14. 11:39 Mérföldkőhöz ért a Notre Dame leégett részeinek újjáépítése - videó Még idén megnyitják a tűzvész sújtotta Notre Dame-székesegyházat, az esemény a párizsi olimpiával együtt különlegessé teheti a francia főváros idei évét.
2024. január 9. 19:37 Szakértő: saját hatalmát erősítené a francia elnök az új kormányfő kinevezésével Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő - közölték elnöki forrásokra hivatkozva kedden a francia hírtelevíziók. Az InfoRádió által kérdezett szakértő szerint a fiatal politikus személyében régi, lojális szövetségesét emeli maga mellé a francia elnök, bízva abban, hogy ezáltal saját hatalmát is meg tudja erősíteni. Fejérdy Gergelyt, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdeztük.
2024. január 9. 14:24 Franciaország legfiatalabb miniszterelnöke lett Gabriel Attal Ő a legnépszerűbb politikus is egyben. Emmanuel Macron részben vele igyekszik megerősíteni elnöki pozícióját.
2024. január 8. 18:48 Távozik a francia miniszterelnök Benyújtotta kormánya lemondását Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.
2024. január 5. 14:56 Orbán Viktor: Elment Magyarország barátja, köszönünk mindent! Jacques Delors valóban kibékítette Franciaországot Európával és Európát a saját jövőjével – jelentette ki a francia államfő az Európai Bizottság volt francia elnökének állami búcsúztatásán Párizsban. A megemlékezésen Orbán Viktor is részt vett.
2024. január 4. 16:14 Párizsba megy Orbán Viktor Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására pénteken részt vesz Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnökének búcsúztatási szertartásán Párizsban – erősítette meg a francia sajtó értesüléseit a miniszterelnök sajtófőnöke.
2023. december 31. 22:07 Emmanuel Macron: 2024 a francia büszkeség és remény éve lesz A szilveszteri ünnepségre a rendőrség 90 ezer tagját és 5000 katonát mozgósítottak rendfenntartásra a terrorfenyegetés - kormányzati értékelés szerint - "nagyon magas" fokára tekintettel.
2023. december 20. 10:20 Le Pen saját győzelmének tekinti Macron szigorított bevándorlási törvényét Marine Le Pen francia radikális pártvezér szerint neki köszönhető, hogy a francia Nemzetgyűlés elfogadta Emmanuel Macron elnök kormányának szigorított bevándorlási törvényét. Macron pártjának néhány képviselője fellázadt a javaslat miatt, de az átment az alsóházon.
2023. december 16. 11:41 „Rosszul emlékszik a francia elnök” Magyarország támogatja az uniós migrációs többletpénzt – emlékeztetett a miniszterelnök sajtófőnöke.
2023. december 8. 13:36 Orbán Viktor: ez nem vétó, mondjuk inkább, hogy nem járulunk hozzá Emmanuel Macronnal folytatott munkavacsorát csütörtök este Párizsban a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor álláspontja szerint az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése helyett stratégiai partnerséget kellene kötni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Beszélt demokráciadeficitről, migrációról, az EU-t mozgató két dinamikáról és arról, melyik európai pártokhoz, pártcsaládhoz csatlakozna a Fidesz.
2023. december 7. 12:23 A szakértő szerint ezért jelentős Orbán Viktor párizsi vacsorája Gálik Zoltán szerint egészen biztosan valamilyen alkufolyamat zajlik most a háttérben, miután Magyarország ebben a formájában egyik tervet sem támogatja, sem a csatlakozási tárgyalások azonnali megkezdését, sem a költségvetés átszervezését azért, hogy 50 milliárd eurós plusz támogatás indulhasson Ukrajnába.
2023. december 5. 14:52 Egyeztetni hívták Franciaországba Orbán Viktort - megvan, mikor lesz a tárgyalás Egyes diplomaták bíznak abban, hogy a magyar miniszterelnök álláspontja tárgyalóképes - azt is elmondták, miért gondolják így. Lapértesülés szerint ezért döntött a meghívás mellett Emmanuel Macron. Már megvan a tárgyalás időpontja is.
2023. október 6. 19:04 Emmanuel Macron: minősített többségre épülő döntésekkel tovább lehet lépni a migrációs paktum területén Jóllehet az európai uniós tagországok között nincs egyhangú egyetértés az EU migrációs paktumával kapcsolatban, a miniszteri szinten már jóváhagyott javaslattal tovább lehet lépni minősített többségre épülő döntéshozatallal - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök pénteken Granadában.
2023. október 5. 18:19 Kormányválsághoz vezethet a bevándorlási törvényjavaslat Franciaországban A koalíciós partnerek bizalmatlansági indítvánnyal fenegetik Emmanuel Macron elnököt.
2023. szeptember 27. 10:36 Emmanuel Macron bevédte a gázkazánokat: a zöld átállás legyen fájdalommentes! A francia elnök kizárja a gázkazánok betiltását és támadja az éghajlati pánikkeltést.
2023. szeptember 7. 13:32 Emmanuel Macron: szó nem lehet orosz zászlóról az olimpián Franciaország elnöke az orosz sportolók indulásáról is beszélt egy lapinterjúban.
2023. július 21. 09:41 Emmanuel Macron lecserélte három miniszterét A francia államfő és a hivatalában a hét elején megerősített miniszterelnöke, Élisabeth Borne kisebb kormányátalakítást hajtott végre, négy hónappal a vitatott nyugdíjreform elfogadása után annak érdekében, hogy új lendületet adjanak az elnöki mandátumnak.
2023. július 14. 13:08 Szokatlan üzenetként egy levágott emberi ujjdarabot kapott Macron A hivatalos források szerint egy pszichiátriai kezelés alatt álló francia küldte el az ujjbegyét Macronnak.
Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében