Infostart.hu
eur:
354.15
usd:
310.02
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Pexels.com

Szörnyű szórakozást találtak ki a fiatalok – egyikük belehalt

Halálos balesetet okozó autós ellen emeltek vádat Egerben – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Gubala Ádám Miklós jelezte: az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a 20 éves elkövető és barátai 2024 decemberében Hevesen autójuk hátuljához hozzákötötték egy másik autó bontott motorháztetejét azért, hogy a frissen hullott hóban a csúszós úton szórakozzanak.

A vádlott az este folyamán több kört ment a járművel úgy, hogy a szánkónak kinevezett fémlemezen mindig egy barátja ült, akit a többiek a járműben ülve videóztak. Végül a motorháztetőre ketten is felültek, majd biztatásukra a vezető lassan növelni kezdte az autó sebességét, ám a sűrűsödő hóesés miatt későn észlelte, hogy az út enyhén balra kanyarodik, ezért autója lecsúszott a havas útpadkára fának ütközött.

A vontatmányon utazók eközben leestek, egyikük ugyancsak egy fának csapódott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen elhunyt.

A szóvivő tájékoztatása alapján a sofőrt az Egri Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és beismerése esetén vele szemben másfél év felfüggesztett szabadságvesztés, valamint két év közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyben eljáró bíróságnak.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×