Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Pexels.com

Papokra utazott a csaló - nem csak itthon

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hamis örökség ígéretével csapott be magyarországi, romániai és ukrajnai egyházi személyeket – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc kedden közölte, a letartóztatásban lévő férfit üzletszerűen elkövetett csalás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

A vádirat szerint a férfi 2014 vége és 2019 novembere között a megélhetését abból biztosította, hogy magát általában szlovák, osztrák közjegyzőnek vagy plébánosnak kiadva e-mailen vagy postai úton egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta.

A történeteket azzal támasztotta alá, hogy hamis közokiratokat – magyar, osztrák, szlovák állami címeres, fejléces, bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat – küldött „bizonyíték” gyanánt. Majd azzal az ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől pénz átutalását kérte.

A vádlott Magyarországon kívül Romániában, Ukrajnában működő, különböző vallásokhoz tartozó egyházközségek képviselőit, tisztségviselőit is tévedésbe ejtette. A férfi 15 sértetteknek 80 ezer és 25 millió forint közötti nagyságú kárt okozott, a teljes kár értéke meghaladja a 37 millió forintot.

Az ügyészség az indítványában – arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – hat és fél év börtönbüntetés kiszabását javasolta a bíróságnak, és kérte, hogy rendeljenek el mintegy 30 millió forint erejéig vagyonelkobzást is – ismertette a csoportvezető ügyész.

Címlapról ajánljuk

Elrajtolt a futam a Hungaroringen, Magyar Péter nyilatkozott a Forma–1 további sorsáról

Sikeresen, baleset nélkül elrajtolt a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíj. Magyar Péter miniszterelnök szerint az ország érdeke, hogy 2032 után is legyen F1 Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×