Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.46
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Szexuális szolgáltatást ígértek, lövöldözés és rablás lett belőle

A Budai Központi Kerületi Bíróság - nem végleges végzésében - egy hónapra elrendelte két nő és két férfi letartóztatását, akiket társtettesként felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A megalapozott gyanú szerint a két nő január 18-án szexuális szolgáltatást ígért az ügy két sértettjének, akiknek a lakásán megjelentek. Bár átvettek fejenként 60-60 ezer forint készpénzt, a "szolgáltatást" nem teljesítették, és miután eltulajdonították a sértettek nagyértékű mobiltelefonjait, távozni készültek a lakásból.

Az egyik sértett átutalt az egyik gyanúsítottnak további 65 ezer forintot, de a nők így is távozni akartak. A sértettek ekkor vették észre, hogy a telefonjaik eltűntek. Miután nem akarták kiengedni a két nőt, azok kiabálni és egy pisztollyal fenyegetni kezdték őket, és odahívták két férfi ismerősüket.

Közülük az egyik egy tőrrel fenyegette a sértetteket, másikuk lövést is leadott feléjük, miközben a két nőt igyekezett kijuttatni egy ablakon keresztül. Ezt követően a gyanúsítottak távoztak a helyszínről.

A gyanúsítottak cselekménye - bizonyítottság esetén - öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Hozzátették,

valamennyi terhelt büntetett előéletű és több büntetőeljárás is van velük szemben folyamatban

többek között lopás, garázdaság, kábítószer birtoklásának vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt.

Mindezek alapján a bíróság álláspontja szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása nélkül elérhetetlenné válnának, valamint nagy valószínűséggel további bűncselekményeket követnének el.

A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik jelentettek be fellebbezést - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×