Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
317.99
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

50 ezer forintos vita miatt ölt

A rendőrök befejezték a nyomozást egy emberölés ügyében, amelyben egy férfinak 50 ezer forint miatt kellett meghalnia.

A megalapozott gyanú szerint a 34 éves budapesti férfi tavaly február elsején este egy baráti összejövetelen halálra szúrta egyik barátját, aki a helyszínen meghalt.

A nyomozás során kiderült, hogy a lakás tulajdonosa – egy nő – tartott baráti összejövetelt Angyalföldön, amikor a házigazda 34 éves fia előbb összeszólalkozott, majd dulakodni kezdett az egyik vendéggel, egy 51 éves férfival.

A tanúk szerint a vita tárgya 50 ezer forint volt,

amit állítólag az 51 éves ember lopott el korábban a lakásból.

A szóváltást tettlegesség követte, amikor B. Lőrinc egy késsel mellkason szúrta a vendéget, aki azonnal meghalt.

A rendőrök a helyszínen elfogták a fiatalembert, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a nyomozást befejezte, és az ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek - közölte a police.hu.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×