Infostart.hu
eur:
355.58
usd:
308.23
bux:
133465.43
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Kétéves lett Magyarország első borneói orangutánja

Kétéves lett az első magyarországi állatkertben született borneói orangután (Pongo pygmaeus pygmaeus).

A családjával a Nyíregyházi Állatparkban élő, Ruti névre hallgató kölyök 2013. március 15-én kilenc és tíz óra között jött a világra a Zöld Piramis indonéz házában - tájékoztatta az állatkert vasárnap az MTI-t.

Az ünnepeltet három doboz gyümölccsel és egy mézeskalács házikóval lepték meg gondozói, az ajándékokat láthatóan nagy kedvvel eszegette a kis orángutánkölyök.

A huszonhét éves, Sabatini nevű anyaállat és párja, a huszonhat éves Guru 2010 óta laknak a parkban, velük és a most kétéves kicsivel együtt összesen hét borneói orangután él a sóstógyógyfürdői látványosságban.

A kölyök első hónapjait az evés és alvás töltötte ki, félévesen elkezdte önállóan felfedezni a kifutót, egyévesen ügyesen tudott a köteleken közlekedni, kétévesen pedig egyre több szilárd takarmányt fogyaszt az anyatej mellett.

A kis Rutira a szülőpár mellett Európa legidősebb sziamang hölgye, Finita is ügyel, aki óriási türelemről tanúskodik, amikor a vörös színű orángutánkölyök elszabadul és elkezdi cibálni az idős hölgy szőrét.

Az orangutáncsalád a tavasz beköszöntével hamarosan elfoglalja majd a külső kifutókat, így a látogatók szinte testközelből követhetik a kölyök első komolyabb önálló mozdulatsorait.

Címlapról ajánljuk
Vagyonadó, kórházi klímák, babaváró, diákhitel – kormányszóvivői sajtótájékoztató
Cikkünk frissül

Vagyonadó, kórházi klímák, babaváró, diákhitel – kormányszóvivői sajtótájékoztató

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×